4611 lakástűz, 58 halott
- Katasztrófavédelem, Tűzoltóság
- 2024. október 4.
- 59
- 0

Kevesebb tűzeset, mint a 2023-as év első három negyedévében, de a sérültek és áldozatok száma sajnos magasabb.
Az év első három negyedévében összesen 4611 lakóépületben keletkezett tűz, 34-gyel kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A legtöbb otthon Pest vármegyében (559), Budapesten (523) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (473) gyulladt ki. Az év első kilenc hónapjában 57 ezer 114 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 420 ember sérült meg, 22-vel többen, mint 2023 első három negyedévében. A kigyulladt házakban 58 ember vesztette életét, egy évvel ezelőtt ez a szám 51 volt.
Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 3757 órát vett igénybe, 9204 tűzoltójármű vonult ilyen esethez. A leghosszabb beavatkozás 14 órán át tartott, Egerben július 29-én egy ingatlanon felhalmozott lomok égtek, a munkálatokat gázvezetékből kiáramló gáz is nehezítette. A tüzek miatt idén 425 otthon vált lakhatatlanná, 1239 embernek kellett átmenetileg máshova költöznie.
A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 245 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt csaptak fel a lángok. Szándékos gyújtogatás miatt 139 ingatlanban keletkezett tűz. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. Az oltást 32 esetben az épületen lévő napelemek, 207 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.
A 4611 tűzzel érintett otthon közül csak 15-ben volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld.
Az első három negyedévben 778 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 92 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést, 6 ember életét már nem lehetett megmenteni. Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal, vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni.
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.