Veszélyes hagyaték

Az irodájában látható emléktárgyak, kitüntetések igen tartalmas életpályáról tanúskodnak, pedig nem is készült katonának. Honnan jött mégis az indíttatás?

A pályaválasztáskor az egyik gyerekkori barátomra hallgattam, aki akkor épp másodéves hallgató volt a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán. Sánta Gábor ma már dandártábornok, a Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke, a barátságunk pedig továbbra is közeli. Szerencsére hallgattam rá, és 1999-ben műszaki tisztként, építőmérnök szakirányon, zártelepítő szakaszparancsnokként végeztem – habár ő a felderítő szakot ajánlotta. A műszaki katonák szerteágazó feladatrendszerébe – tizenkilenc szakma tartozik ide – a főiskolai csapatlátogatások során nyerhettünk betekintést, s én rögtön tudtam, hogy ez a nekem való irány.

Már a pályája legelején bedobták a mélyvízbe, és később is fontos parancsnoki beosztásokat kapott…

1999. augusztus 20-án avattak hadnaggyá, és Debrecenbe, az MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandárhoz kerültem. Az épp átalakítás alatt álló műszaki alegység parancsnoka akkor indult a KFOR-misszióba, így pályakezdő hadnagyként szinte azonnal századparancsnoki beosztást kaptam. Szerencsére volt néhány rutinos altiszt és szerződéses katona, így velük, illetve a sorkatonai szolgálatukat teljesítőkkel együtt sikeresen vettük az akadályokat. 2000-ben az egész századdal Nyíregyházára költöztünk, majd 2003-ban Hajdúhadházra. 2011-ig szolgáltam ott, mint századparancsnok. Akkor átkerültem a dandár Hadműveleti Főnökségére, ahol 2015-ig különböző beosztásokban dolgoztam. 2015 szeptemberétől az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrednél vagyok; törzsfőnökként kezdtem, 2023 szeptembere óta pedig az alakulat parancsnoki teendőit látom el. Az egész eddigi pályafutásom során alegység- és alakulatparancsnok voltam, s úgy gondolom, a katona küldetésének lényege, hogy mindig ott álljon helyt, ahová vezénylik.

Számos misszióban is járt. Szolgált Cipruson az ENSZ Békefenntartó Erőknél, Koszovóban a KFOR, Bosznia-Hercegovinában az EUFOR kötelékében. Afganisztánban többször is megfordult. Ezek a tapasztalatok mivel gazdagították?

Mind a hazai, mind a missziós szolgálatban szerzett tapasztalatok hozzásegítettek ahhoz, aki most vagyok, legyen szó a nyelvismeretről, az együttműködés kialakításáról vagy akár a törzsben való szolgálatról. Úgy gondolom, hogy aki egész katonai pályafutása során csak Magyarországon szolgál, szakmai szempontból némiképp szegényebbnek mondhatja magát a nemzetközi kitekintéssel is rendelkező társainál. Szerencsére én viszonylag könnyen alakítok ki kapcsolatokat, a missziókban szolgáló külföldi katonákkal is nagyon hamar megtaláltam a közös hangot, gyorsan összecsiszolódtunk. Az első missziós szolgálatom során, Cipruson számos nemzet tagjaival kellett együttműködni, az ausztrál bajtársammal azóta is tartom a kapcsolatot. A KFOR- és az EUFOR-missziókban pedig németekkel, osztrákokkal, horvátokkal, spanyolokkal közösen láttuk el a feladatainkat. Egyébként engem a humor is sokszor segített a „közös nyelv” megtalálásában.

Az Afganisztánban töltött első szolgálata alatt három incidens is történt a 7. váltás életében, ön ebből kettőnek volt az elszenvedője…

A hét hónapos szolgálat első napján egy öngyilkos merénylő a csoportunk egyik járműve mellett robbantotta fel magát. Szerencsénk volt, hiszen valamennyien sértetlenül megúsztuk a támadást, ám ez az eset egy intő jel volt. Telt-múlt az idő különösebb incidensek nélkül, aztán pár hónap múlva egy adományátadást szerveztem a felelősségi területem egyik legtávolabbi járásába, ahol nagyon régen nem járt már senki a misszió katonái közül. Egy lányiskola létesítésének részleteit tárgyaltuk meg a helyi vallási és közigazgatási vezetőkkel. Visszafelé a konvojunk belefutott egy rajtaütésbe, kézifegyverekkel lőttek ránk. Egy harmadik alkalommal pedig RPG-vel támadtak meg minket, és a járművünket el is találták – éppen mellettem. A tárgyi bizonyítékot, vagyis az ajtót Pákozdon bárki megtekintheti. Szerencsére a jármű vezetője csak könnyebben sebesült meg, az én sérüléseim viszont komolyabbnak tűntek, így kórházba kerültem. Végül kisebb-nagyobb karcolásokkal, kiesett foggal és néhány öltéssel úsztam meg az esetet. Egy hetet kellett kórházban töltenem, majd folytattam a szolgálatot, sőt a későbbiekben még négyszer tértem vissza Afganisztánba.

Idén 80 éves a hazai tűzszerészképesség. Kérem, avasson be az alakulat mindennapjaiba! Sokszor hallani például, hogy a tűzszerészek számára még nem ért véget a második világháború…

A tűzszerészek és az aknakutatók az elmúlt 80 évben Magyarországon több mint 110 ezer hektárnyi területet mentesítettek, 20 milliónál is több aknát, bombát, rakétát, robbanótestet, tüzérségi lőszert hatástalanítottak vagy semmisítettek meg. De évente még mindig 1500–2000 bejelentés érkezik hozzánk, alapvetően a második világháborúból visszamaradt robbanótestekkel kapcsolatosan, a tűzszerészeti mentesítési feladatok ellátásáról szóló 142/1999. (IX. 8.) kormányrendelet alapján pedig az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred az egyetlen alakulat, amely ezeket kezelheti. Magyarország hat hónapig volt hadműveleti terület a második világháborúban, ezalatt tízmilliós nagyságrendben vetettek be különböző típusú robbanóeszközöket az egymással harcoló felek. Egy-egy helyszínen esetenként akár 10–100 bomba, gránát, lőszer kerülhet elő a föld mélyéből, az élővizekből, barlangokból vagy kutakból, még nyolc évtized múltán is! Tűzszerészbúváraink a Balatonban, a Tiszában, a Dunában, és minden más hajózható folyóvizünkben találtak és találnak robbanótesteket. Több mint 300 tűzszerész és aknakutató adta az életét azért, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek. Rájuk kegyelettel emlékezünk évente több alkalommal is: az Irinyi János laktanyában, a Hortobágyon, illetve a budai várban és a Logodi utcában található tűzszerész-emlékműveknél. A magyarországi mentesítés eleinte sajnos jelentős emberveszteséggel járt. Akkor még kezdetleges eszközökkel, felszerelésekkel és igazából alaposabb tudás nélkül próbálták összegyűjteni, hatástalanítani, megsemmisíteni a harcokból visszamaradt robbanótesteket, aknákat, lőszereket. Idővel aztán a szakemberek a mentesítések során szerzett tapasztalatokat beépítették az eljárásrendekbe, napjainkban pedig már a tűzszerészszabályzat részletesen leírja, mit és hogyan kell csinálni. Ebben a szabályzatban nemcsak a 80 év tapasztalata van benne, hanem az a vér, verejték és áldozat, amit az elődeink hoztak annak érdekében, hogy a mai tűzszerészek már biztonságosabb eszközökkel, modernebb felszerelésekkel végezzék tevékenységüket. Az elődeink hitvallása, céljai bennünk tovább élnek, azokat magunkévá téve minden nap azért szolgálunk, hogy a magyar emberek biztonságban élhessenek.

Az alakulat közel húsz éve robbanóanyag-kereső kutyás képességgel rendelkezik, nem is akármilyennel…

A felkészített állomány fontos feladatokat látott el Afganisztánban és Libanonban, jelenleg pedig a bosznia-hercegovinai EUFOR-misszióban járul hozzá az ott szolgálatot teljesítő katonák, valamint a civil lakosság biztonságához. Az ilyen járőrök esetében a hangsúly a szolgálati kutya és vezetője közötti összhangon van, ez a záloga a sikeres együttműködésnek. A robbanóanyag-kereső kutyáknak már a kiválasztása is speciális: komoly – egészségügyi, mentális és fizikai képességeket érintő – szűrésen kell részt venniük az állatoknak. Fontos, hogy a kutyák magas ösztönállapotúak legyenek, vagyis éljenek-haljanak a játékukért, hiszen a kiképzők ezzel a társításos módszerrel tanítják meg nekik a robbanóanyagok szagmintáját. A kutya tehát amikor robbanóanyagot keres, valójában a játékáért és a sikerélményért dolgozik.

Ön szerint eljön valaha az az idő, amikor nem lesz szükség a tűzszerészek szolgálatára?

Biztosan nem. Megjósolhatatlan, hogy mikor ér véget a második világháborúból visszamaradt robbanótestek, illetve lőszerek teljes felszámolása. A statisztikai adatokból arra lehet következtetni, hogy valószínűleg az elkövetkező évtizedekben is rengeteg feladata lesz ezekkel az ezredünk tűzszerészeinek. Emellett 2007 óta foglalkozunk az improvizált robbanóeszközökkel kapcsolatos tevékenységgel is. Ilyen házi készítésű szerkezetekkel elsősorban missziós területen találkozhatunk, és nagyon eltérő módszerekkel kell vagy lehet őket hatástalanítani. Ezeket a módszereket a missziós területen most is alkalmazzuk és finomítjuk: az alakulatunk Bosznia-Hercegovinában hatfős tűzszerészcsoporttal van jelen, beleértve a kétfős robbanóanyag-kereső kutyás járőrt.

Mit gondol az alakulat jövőjéről?

A technikai és eljárásrendbeli fejlődés nem áll meg. Katonáink folyamatosan képzik magukat, és ahogy mondtam, valós tapasztalatokat szereznek a műveleti területen történő tevékenységet illetően is. Elmondható, hogy a 21. század magyar tűzszerészei mind képzettségben, mind technikai eszközeiket tekintve megfelelnek a mai kor elvárásainak és méltó utódai az elődalakulatok szakembereinek.

Forrás: Magyar Honvéd magazin 2025. szeptember, honvedelem hu