Majdnem mindent közlekedésbiztonságról Tiszaföldváron és Öcsödön
- Polgárőrség
- 2026. március 5.
- 0
Tiszaföldváron és Öcsödön is a biztonságos közlekedés alapelveivel, a balesetek megelőzésének lehetőségeivel ismerkedtek általános iskolások. A két helyszínen összesen csaknem száz gyermek szerzett hasznos ismereteket.
Az Országos Polgárőr Szövetség az Építési és Közlekedési Minisztérium által biztosított támogatással kapcsolatban országos közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési programot hirdetett. Február utolsó hetében Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében a tiszaföldvár-homoki Homoki Általános Iskolában, illetve Öcsödön a József Attila Általános Iskolában tartott összejöveteleken összesen csaknem száz gyermek vett részt.
A szervezők három helyszínt hoztak létre, az iskolások pedig három csoportban, forgószínpadszerűen látogatták végig azokat. Az egyik helyszínen a gyerekek elméleti baleset-megelőzési, közlekedésbiztonsági tájékoztatót kaptak, és színezőkön rögtön ki is próbálhatták, hogy mit tanultak.
A második helyszínen azt magyarázták el a fiataloknak, mi is az a közlekedésre alkalmas állapot. A gyerekek úgynevezett részeg szemüvegben különböző ügyességi gyakorlatokat hajtottak végre. Vagyis próbáltak meg végrehajtani.
A harmadik helyszínen a mobil KRESZ-park várta az iskolásokat. Itt a gyerekek a kerékpáros közlekedés szabályait, a KRESZ-táblákat, útburkolati jeleket, a közlekedési jelzőlámpák fényjelzésit ismerhették meg és gyakorolhatták a közlekedést.
A záráskor minden gyermek jó láthatósági eszközöket kapott ajándékba.
Forrás: opsz.hu
2026. július 21.
Amerikából jelentjük: rugalmasság extrém körülmények között is
2026. július 21.
Hőguta
2026. július 20.
A legmagasabb szinten!
2026. július 20.
Szolnokról jelentjük: a kadétok első ugrása végrehajtva!
2026. július 19.
Tizenkét fejes hímzőgéppel bővült a Magyar Honvédség
2026. július 18.