Újabb másfél száz fiatal vonult be alapkiképzésre
- Honvédség, Önkéntes tartalékos
- 2025. április 16.
- 0
Százötvennél is több fiatal kezdte meg szolgálatát a Magyar Honvédségnél. Hajdúhadházon több mint százan, míg Salgótarjánban közel ötvenen vonultak be, hogy tízhetes képzésük után szerződéses katonává váljanak.
A Vay Ádám Kiképzőbázison (Hajdúhadház) és az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Széplaki János 25. Területvédelmi Zászlóaljánál (Salgótarján) egyaránt elindult az a tízhetes képzési program, amely felkészíti a civil jelentkezőket, hogy fegyelmezett, katonai alapokkal rendelkező, elkötelezett katonákká váljanak.
Április 14-én több mint száz fiatal érkezett a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázisra és közel ötvenen érkeztek Salgótarjánba, hogy megkezdjék alapkiképzésüket. Voltak, akik már határozott elképzeléssel érkeztek, hogy merre szeretnének továbbhaladni a katonai pályán, mások még most keresik az irányt. Egy azonban közös bennük: mindannyian a haza iránti elkötelezettségből döntöttek úgy, hogy vállalják a szolgálatot.
A nap további részében a bevonultak elfoglalták körleteiket, megismerkedtek azok egységes belső rendjével, majd megkapták gyakorló ruházatukat.
A most bevonult állomány tagjai között többen is határozott célokkal vágtak bele a képzésbe. A 19 éves Szabó Bence Lajos sportos hátterének köszönhetően különösen várja a fizikai kihívásokat. Mint elmondta, régóta vonzza a katonai életforma, és a jövőben kiképzőként szeretne szolgálni.
A Katonai Alapfelkészítési Program jelenti az alapját bármilyen szolgálati formának: ezzel kezdődik minden, ekkor válik civilből katonává a jelentkező. Habár sokan úgy vágnak bele, hogy tartalékos szolgálat keretében próbálják ki magukat, de látva, érezve a katonai életet, úgy döntenek, hogy jobban elköteleződnének, és szerződéses katonák lesznek.
- Jelöletlen sírokban nyugvó hős katonákat azonosítottak
- 109 rendvédelmi dolgozót ismertek el a nemzeti ünnep alkalmából
- Elismeréseket és előléptetéseket kaptak a rendőrség kiemelkedő munkát végző munkatársai
- Életmentésért jutalmazták
- Tűz, víz, tájékozódás – amikor csak magadra számíthatsz
- A felkészültség próbája
2026. szeptember 1.
VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!
2026. szeptember 1.
Katonás éremeső Lengyelországban
2026. augusztus 31.
Magyar kapacitások az Európai Unió katonai logisztikai együttműködésében
2026. augusztus 31.
Egy hívás, ami megállít
2026. augusztus 30.
Mohácson hősök harcoltak és estek el
2026. augusztus 29.