Túlélés a Balti-tengeren

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

Baltic Bikini 2025 névvel nemzetközi tengeri túlélési gyakorlatot tartottak a Baltikumban, a litvániai Klaipėda régióban.

A gyakorlat célja a pilóták és repülőszemélyzet vízi környezetben történő túlélési készségeinek fejlesztése. Az idei gyakorlat különlegessége volt, hogy a litván, lett és észt résztvevők mellett azon két magyar Gripen-pilóta is részt vett.

A Magyar Honvédség vadászpilótái a balti missziók során rendszeresen repülnek a Balti-tenger felett, így kiemelten fontos a túlélési felkészültség. Miként lehet életben maradni egy kényszerleszállást vagy katapultálást követően a tengerben, hogyan kell helyesen használni a mentőfelszerelést, és miként várják meg biztonságosan a mentőegységek érkezését? A pilóták felkészítése ezekre a helyzetekre a kutató-mentő egységek hatékonyságát is növeli.

Baltic Bikini elnevezés egy dán kezdeményezéshez kapcsolódik, amelyből a gyakorlat a kilencvenes évek végén indult. A „Bikini” szót az eredeti dán projekthez kapcsolódóan vették át, mint egy könnyen megjegyezhető, figyelemfelkeltő nevet. A név szándékosan „játékos”, azonban a tartalom komoly, a gyakorlat fontos, életmentő készségeket fejleszt. Az eseményt évente a balti államok – Litvánia, Lettország és Észtország – felváltva rendezik meg, melyre rendszeresen meghívják a NATO-országok katonáit is.

A gyakorlat központi eleme a vízi túlélés. A pilótáknak ki kell szabadulniuk egy víz alá süllyedő repülőgép-fülke imitációjából, kezelniük kell a mentőmellényeket és tutajokat, majd hosszabb ideig a vízfelszínen kell tartaniuk magukat, különböző időjárási körülmények és hullámviszonyok mellett, amíg a kutató-mentő egységek megérkeznek.

A résztvevők együttműködnek helikopteres mentőkkel, a parti őrség egységeivel és katonai búvárokkal is. Az idei gyakorlat egyik sajátos eleme volt, hogy maga a mentés nem nappali körülmények között, hanem napnyugta után zajlott.

A magyar vadászpilóták a saját, Gripen repülőgéphez rendszeresített túlélőfelszerelésükkel hajtották végre a feladatokat, a tengerbe érkezést, majd a vízfelszínen történő túlélést is gyakorolták. A vízi túlélés a pilóták számára a legkeményebb kihívások közé tartozik. Egy ilyen gyakorlat során minden másodperc számít, hiszen a hideg, a hullámzás és a kimerültség gyorsan próbára teszi az embert. A vízi túlélést hazai környezetben is rendszeresen gyakorolják, azonban a tengeri körülmények meglehetősen sajátosak, így felértékelődik a baltikumi kiképzés lehetősége.

Egy helikopter, szállító- vagy vadászrepülőgép víz feletti bevetése mindig magában hordozza a kényszerhelyzet kockázatát. Ilyen helyzetben a túlélési ismeretek és a mentőfelszerelés gyors, pontos használata a pilóták életét jelentheti. A Baltic Bikini ezért nem csupán egy rutinprogram, hanem egy olyan gyakorlat, amely közvetlenül hozzájárul a katonák biztonságához és a NATO légierők bevethetőségéhez.

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük