Tízezren kapnak jutalmat az árvízi védekezésért
- Honvédség, Katasztrófavédelem, Polgárőrség, Rendőrség, Tűzoltóság
- 2024. november 13.
- 0
Több mint tízezer állami alkalmazott kap jutalmat novemberben a szeptemberi árvíz idején végzett munkájáért – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A kormány döntésének köszönhetően nettó 200 ezer forint jutalomban részesülnek az árvíz elleni védekezésben közvetlenül részt vevő, illetve azt irányító állami alkalmazottak közül a
- katonák,
- vízügyi szakemberek,
- hivatásos katasztrófavédők,
- rendőrök,
- honvédelmi,
- büntetés-végrehajtási és kormányhivatali alkalmazottak,
- valamint polgárőrök és az
- önkéntes tűzoltók.
Szeptemberben a közép-kelet-európai térségben a Duna vízgyűjtő területén jelentős árhullám vonult át, ami hazánkat is komoly próbatétel elé állította. Bár az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as rekord idején, de az árhullám a szokásosnál jóval hosszabban elhúzódott. Ez pedig a védekezésben részvevőket is extrém terhelés elé állította, az állami alkalmazottakon túl az önkénteseket is.
- Első magyar női katonaként teljesítette a Parris Island-i kiképzői képzést
- Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
- Helikopteres harcászati gyakorlat kezdődött Pápán
- Közel egy kilogramm marihuánát foglaltak le Medgyesegyházán
- Közlekedésbiztonsági fórumon készültek fel a polgárőrök Rábapatyon
- Félárbócon a nemzeti lobogó, október 6-án az aradi vértanúkra emlékezünk
2026. október 12.
Gyors reakció, példás összefogás
2026. október 12.
Válaszd a helyes utat!
2026. október 11.
Szabolcs-Szatmár-Bereg nyerte az országos tűzoltó focitornát
2026. október 10.
Nyolc új, 42 méteres magasból mentő állt szolgálatba
2026. október 9.