T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2025-ben is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó - az elmúlt évekhez képest emelt összegű - ösztöndíj-pályázatát.
A 2025/2026. tanévre kiírt pályázatra a középiskolában és a szakiskolában nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, valamint a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező képzés munkarendje szerint szervezett képzésben tanuló roma származású fiatalok jelentkezését várják.
A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2025. június 30.
A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt.
Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is. A pályázatot nyert tanulóknak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkeznek valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a B-A-Z. VMRFK Humánigazgatási Szolgálattól szerezhető be (Halasi László r. alezredes, 06-46/514-500/83-63 mellék).
2025. május 7.
Elindult a legnagyobb Lynx-gyakorlat
2025. május 7.
T’AVES VI TU PUSADO! – Legyél Te is rendőr!
2025. május 7.
145 éves az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vép-Bozzai
2025. május 7.
Elsősegélyt nyújtott a tartalékos katona
2025. május 6.
Több mint az életem felét éltem már le hivatásosként
2025. május 6.