Tartalékosokkal bővül a Magyar Honvédség legösszetettebb művelete
„Újabb mérföldkőhöz érkezett a Magyar Honvédség rendszerváltás óta legnagyobb és legösszetettebb gyakorlata: hétfőn több mint ezer tartalékos vonul be a területvédelmi ezredekhez olyan kiképzésre, amely szervesen kapcsolódik az Adaptive Hussars 2025 műveleteihez” – jelentette be dr. Drót László dandártábornok, a Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka.
„A NATO-keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat lehetőséget biztosít a tartalékos katonáknak arra, hogy széles körben megmutassák képességeiket” – tette hozzá a dandártábornok.
A most bevonult állománnyal kétezer fölé emelkedik a szeptember 1-jén elindított védelmi gyakorlatba bevont tartalékosok száma. A hosszú hónapokig tervezett, több vármegyére kiterjedő műveletekben a honvédség minden alakulata érintett, a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák a közös feladatok végrehajtásával tesztelik és egyben fejlesztik is a haderő reagálóképességét és működési hatékonyságát.
A tartalékosok a következő hetekben kisebb egységekben gyakorolják a műveleti eljárásokat, az együttműködés rendjét, őrzés- és közvetlen védelmi feladatokat látnak el, valamint ellenőrző-áteresztő pontokat működtetnek.
Lőgyakorlatok mellett elsősegélynyújtás, veszélyhelyzet-kezelés, továbbá tájékozódási, híradó- és rádiózási felkészítés is szerepel a tematikában. A felkészítés egyes alakulatoknál folyami átkelések biztosítására és légvédelmi eszközök közvetlen védelmére is kiterjed, de érinthet olyan feladatokat is, mint dunai hidak és átkelőhelyek őrzése, szállítmány-kísérés, vagy éppen katasztrófavédelem.
A területvédelmi rendszer tökéletesen illeszkedik a NATO szövetségi elvekhez, és egyúttal erős pillért alkot a Magyar Honvédségben. A gyakorlat idejére hátországvédelmi parancsnokságot hoztak létre, amely a területvédelmi, hadkiegészítő területek mellett a logisztika, katonai rendész és katona-egészségügy feladatait is felöleli, mindezeket polgári-katonai együttműködés keretében.
Az elmúlt bő egy év alatt a Szeretem, megvédem! kampánynak is köszönhetően több mint hatezer ember döntött úgy, hogy tartalékosként a haza szolgálatába áll.
Forrás: honvedelem.hu
2026. január 18.
Sütivel együtt adta vissza a biciklit
2026. január 18.
Szabadnapos rendőr mentett meg egy 95 éves férfit
2026. január 18.
Rendőrökkel jógázik
2026. január 17.
Kemény mínuszok, vasfegyelem
2026. január 17.
Hóban, fagyban is helytállnak
2026. január 17.