Taroltak a fiatalok az EB-n

Az éremtáblázat élén végzett a magyar csapat a hétvégén tartott kajak-kenu U23 és junior Európa-bajnokságon a romániai Pitestiben.
Tehetséges ifjú sportolóink összesen 34 érmet szereztek, a 18 arany, 9 ezüst és 7 bronz rekordnak számít a magyar kajak-kenu sport történetében.
Rendessy Eszter szakaszvezető, az MH Sportszázad katonasportolója, két győzelemmel járult hozzá a nem mindennapi sikerhez. Kajak egyesben az 500 méteres olimpiai távon, valamint 1000 méteren is hatalmas erőfölényt mutatva utasította maga mögé ellenfeleit.
„A válogató versenyek nagyon jól sikerültek, erőre is kaptam utána, azonban a felnőtt világkupa versenyek nem úgy jöttek ki, ahogy vártam, szerettem volna döntőbe kerülni Szegeden és Poznanban is, sajnos ez nem sikerült. Az U23 EB-re vérmesebb reményekkel érkeztem, bár nem nevezném kárpótlásnak a két aranyérmet, de ennek most nagyon örülök” – mondta a verseny után Rendessy Eszter szakaszvezető a honvedelem.hu-nak.
A két, magabiztos, több, mint egy hajóhosszos győzelme után lehet is oka az örömre az UTE fiatal versenyzőjének, 500 méteren az egyik legrangosabb mezőnyben sikerült egyértelmű erőt demonstrálnia. „Remélem, hogy idén még lehetőséget kapok felnőtt versenyeken is, ott is szeretnék bizonyítani” – zárta mondandóját Rendessy. Látva, hogy korosztályából mennyire kiemelkedik a magyar versenyző, a felnőtt mezőnynek bizony lesz félni valója a nem is túl távoli jövőben.
Forrás: honvedelem.hu
- Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
- Elég különös módját választotta a tűzoltásnak egy magyar polgárőr
- Elköszöntek mosonmagyaróvári rendőrkapitányság vezetőjétől
- A víz nem játék – hasznos tanácsok nyárra
- A huszárhagyományok tovább élnek a XXI. századi haderőben
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: védelmi innovációval építjük tovább a jövő haderejét!
2025. július 11.
Vizsgáztak a leendő rajparancsnokok
2025. július 11.
Második alkalommal szervezték meg a Taktikai Lövész Csapatversenyt
2025. július 11.
Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
2025. július 10.