Szeretem, megvédem! – Több mint kétezer fővel többen védik a hazát
- Önkéntes tartalékos
- 2024. október 1.
- 0
A „Szeretem, megvédem!” kampány rendkívüli népszerű, hatására a tartalékosok száma folyamatos növekedést mutat.
„Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak a „Szeretem, megvédem!” kampány keretében. Meghívót egy életre szóló küldetésre, egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Szeretem, megvédem!
A tárcavezető kiemelte a „Szeretem, megvédem!” kampánynak köszönhetően az újonnan csatlakozók száma bőven átlépte a 2000 főt. A miniszter hangsúlyozta, hogy a területvédelmi tartalékos szolgálat munka vagy tanulás mellett is vállalható, és az anyagi juttatások révén a szolgálat anyagi megbecsülésben is részesül. Az új jelentkezőket folyamatosan várják, hiszen a tartalékos katonák jelentős támogatást nyújtanak a hivatásos alakulatok munkájának kiegészítésében. Az országot átfogóan lefedő hét tartalékos ezred hálózatszerűen biztosítja a területvédelmi jelenlétet.
A miniszter kifejtette, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben is kulcsfontosságú feladatokban vesznek részt. Többek közt a határvédelemben és az árvízvédelemben. Szalay-Bobrovniczky emlékeztetett arra, hogy a tartalékosok kiemelkedő felkészültségüket bizonyították a szeptemberi árvíz során is. Akkor a hivatásos és szerződéses állomány mellett, a területvédelmi tartalékos katonák is aktívan közreműködtek a védekezési munkálatokban a gátakon.
A „Szeretem, megvédem!” kampány, amely júniusban indult, egyértelmű sikert aratott. Ezt bizonyítja a jelentős érdeklődés és a több ezer jelentkező, akik közül mára már több mint kétezren kötöttek szerződést és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez. Ezzel is erősítve a tartalékosok közösségét – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a „Szeretem, megvédem!” kampány szellemisége azt tükrözi, hogy a tartalékos katonák jól ismerik és képesek megvédeni saját közösségeiket. Felkészültek a válsághelyzetekre is, annak érdekében, hogy szervezetten és határozottan tudjanak reagálni az eseményekre, biztosítva mindannyiunk biztonságát.
2026. május 1.
Nemzetközi megmérettetésre készülnek
2026. április 30.
Művészet az egyenruha mögött
2026. április 30.
Kék angyalok a lőtéren
2026. április 29.
Országos Kadét Egészségügyi Verseny Sátoraljaújhelyen
2026. április 29.
Aknavetők élesben
2026. április 28.