Polgárőrök a gáton
- Polgárőrség
- 2024. szeptember 21.
- 5
- 0

A polgárőrök homokzsákokat pakoltak, gátakat építettek és erősítettek, valamint figyelőszolgálatot láttak el és területlezárásokat végeztek.
Dr. Túrós András, az OPSZ elnöke a szeptember 20-i elnökségi ülésen hangsúlyozta, hogy hosszú rendőri vezetői és polgárőrségi elnöki pályafutása során soha nem tapasztalt ekkora állami szervezési és támogató erőfeszítést, mint az árvízvédelem során. Ennek ellenére a polgárőrök számára is jelentős feladatok adódtak.
Akik a gátépítés és gáterősítés mellett segítettek a lezárásokban, valamint a figyelőszolgálat során feladatuk volt az is, hogy a katasztrófaturistákat távol tartsák a gátaktól. Ezzel sikerült megelőzni, hogy akaratlanul kárt okozzanak.
Dr. Túrós András az elnökség drónhasználattal kapcsolatos tájékoztatóját követően kijelentette, hogy nem adminisztrációs nehézségeket kíván teremteni, hanem átláthatóságot és rendet. Jelenleg ugyanis a szövetségnek nincs pontos képe arról, hány drónt használnak a polgárőrség tagjai. Ahogy arról sem, hogy ezek a légi járművek és pilótáik rendelkeznek-e a szükséges engedélyekkel.
Az OPSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a probléma megoldásához a vármegyei elnökök által végzett felmérés, valamint a Légi Felderítő és Drón Tagozat létrehozása jelenthet megoldást.
Polgárőrök a pályázatokon
Az elnökségi tagok egyetértettek abban, hogy a jövőben támogatni kell az egyesületeket abban, hogy több önkormányzati pályázaton vehessenek részt. Továbbá megállapodás született arról is, hogy az OPSZ-nek meg kell újítania az együttműködési megállapodását a Megyei Jogú Városok Szövetségével.
Az ülésen elhangzott, hogy a polgárőrség a következő év elején megújítaná a mintegy két évtizedes együttműködését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel. Az eltelt évek során ugyanis a két szervezet kapcsolata még szorosabbá vált. Az OPSZ általánosan is törekedne felsőoktatási kapcsolatai erősítésére, felmerült az együttműködés lehetősége az Óbudai Egyetemmel és az Állatorvostudományi Egyetemmel is.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége határozatban fejezte ki köszönetét és elismerését azoknak a polgárőröknek, akik a több száz fős csapat részeként áldozatos és kitartó munkával vettek részt az árvízi védekezésben. A határozat elfogadása után az elnökség döntött az idei Szent László- és Kopácsi Sándor-díjak odaítéléséről. Az elismerések átadására az OPSZ központi ünnepségén, október 19-én kerül sor.
Az elnökség ezen felül tájékoztatót hallgatott meg a polgárőr törvény februári módosítását követően szükségessé vált belső szabályzatok aktualizálásáról. Az OPSZ elnöke köszönetét és elismerését fejezte ki az igazgatási alelnöknek és a Jogi Bizottságnak a törvénymódosítás előkészítéséért és a szabályzók felülvizsgálatáért.
2025. május 23.
Hamarosan minden gyerek betekinthet a tűzoltók világába
2025. május 23.