Polgárőr Nap Velencén
- Polgárőrség
- 2025. július 16.
- 0
A velencei kastélyparkban népzenei műsorral, tombolával, elismerések átadásával és sporteredmény-hirdetéssel várták a látogatókat. Ismét a városban rendezték meg ugyanis a Fejér Vármegyei Polgárőr Napot.
Július 12-én tartották a Fejér Vármegyei Polgárőr Napot Velencén, a Kastélyparkban. A rendezvényen a közbiztonságért dolgozók munkáját ismerték el, valamint közösségi programokkal, szórakozással és elismerésekkel várták a résztvevőket.
Polgárőr Nap Velencén: ünnep és közösség
A nap reggel regisztrációval indult, majd mazsorett bemutatóval kezdődtek a színpadi események. A Himnusz közös eléneklésével folytatódott az ünnepség, ezt követően köszöntőt mondott Krausz György, Velence polgármestere, Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Szabó Vendel rendőr ezredes, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság főkapitánya, valamint Cseh István, a Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke.
A délelőtt folyamán átadták az elismeréseket, majd hivatalosan is lezárult az ünnepség hivatalos része. Ezt követően, ebéd várta a vendégeket. Népzenei műsor kezdődött, amely megalapozta a délutáni jó hangulatot. Tombolát sorsoltak, végül a sportprogramok eredményhirdetésével és díjátadással zárult a nap.
Forrás: feol.hu
2026. szeptember 20.
Következő állomás: Lengyelország!
2026. szeptember 19.
Tizennyolc csapatot utasítottak maguk mögé a polgárőrök a III. Belügyi Drónkupán
2026. szeptember 18.
Összefogás a beteg gyermekekért
2026. szeptember 18.
FELHÍVÁS! – Ludrovszky Gyula Polgárőr Közlekedési Verseny 2026
2026. szeptember 17.
Erdő mélyén, puszta szélén
2026. szeptember 17.