Parancsnokváltás az ország egyik legnagyobb alakulatánál

A Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár élére augusztus 4-i hatállyal Hattyár István ezredes került, aki elődjétől, Molnár Zsolt dandártábornoktól pénteken vette át a csapatzászlót és az alakulat vezetését a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában.
A dandárparancsnokság átadása-átvétele alkalmából rendezett állománygyűlésen Antal László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka úgy fogalmazott: az ókori görög filozófusok óta tudjuk, hogy a változás örök.
„Most egy ilyen változásra kerül sor, amelyet akarunk, és amelytől előrelépést remélünk.”
Hozzátette: a parancsnokváltás célja, hogy az pozitív hatással legyen a dandár működésére.
A vezérőrnagy méltatta – a szolgálatát az MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnokhelyetteseként folytató – Molnár Zsolt dandártábornok parancsnoki tevékenységét, aki közel három éven át irányította a hódmezővásárhelyi alakulatot, és pályafutásának két mérföldköve is a városhoz kötődik.
„Első tiszti beosztását is ebben a laktanyában kezdte 1993-ban, és itt szolgált dandárparancsnokként tábornoki kinevezése idején is.”
Antal László vezérőrnagy kiemelte: Molnár dandártábornok nevéhez olyan meghatározó események fűződnek, mint az önálló Kinizsi-dandár megalakulása, a csapatzászló adományozása, a Lynx gyalogsági harcjárművek és a Hirtenberger-aknavetők rendszerbe állítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok és a kiképzési együttműködések bővítése.
Molnár Zsolt dandártábornok beszédében köszönetet mondott az állománynak: „Önök egy nagyszerű csapattá kovácsolódtak. Újra méltón nevezhetjük magunkat dandárnak, és a helyőrségnek is ismét egy dandárt tudtunk adni.”
Hangsúlyozta a háttértámogatás jelentőségét is: „A harcolók mögött ott vannak azok, akik a logisztikában, az adminisztrációban vagy a karbantartásban végzik a gyakran láthatatlan, de nélkülözhetetlen szolgálatukat.”
Hattyár István ezredes köszönetét fejezte ki az elöljárók bizalmáért és az állomány részéről tapasztalt segítő hozzáállásért. Mint beszédében fogalmazott: a dandárparancsnoki kinevezés életének legjelentősebb mérföldköve. Egy alakulat vezetése egyszerre óriási felelősség és lehetőség, különösen most amikor folyamatosan változik a biztonsági környezet és amikor alapvető képességfejlesztések zajlanak.
A jövő feladatai kapcsán Hattyár ezredes hangsúlyozta: a Lynx harcjárművekhez kapcsolódó páncélgránátos kultúra kialakítása, a vezetési és informatikai rendszerek átalakítása, valamint a harcászati, logisztikai és egészségügyi támogatás fejlesztése kulcsfontosságú lesz a következő időszakban.
Az ország egyik legnagyobb alakulata
Az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár hivatalosan 2023. január 1-jén alakult meg Hódmezővásárhelyen. Az önálló dandár létrehozása a Magyar Honvédség szervezeti átalakításának és képességfejlesztésének része volt. A 2023-ban indult Embert a vasra! kampány keretében több száz katona vonult be a dandárhoz, hogy a sokoldalú gyalogsági harcjármű, a Lynx (Hiúz) kezelője legyen. Az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb szárazföldi alakulatának számító dandár harcoló, logisztikai, illetve híradó- és vezetéstámogató alegységei kulcsszerepet játszanak hazánk honvédelmi képességének fejlesztésében.
Forrás: honvedelem.hu
2025. augusztus 17.
Külföldön mentett életet a szabadságát töltő rendőr
2025. augusztus 17.
Új dimenziók a magyar légtér védelmében
2025. augusztus 17.
Nevelj boldog kutyát!
2025. augusztus 16.
Az igazi sci-fi
2025. augusztus 16.
Második helyen motoros járőr kategóriában Kovács Roland r. zászlós
2025. augusztus 16.