Országos Kadét Egészségügyi Verseny Sátoraljaújhelyen
Negyedik alkalommal rendezték meg az Országos Kadét Egészségügyi Versenyt Sátoraljaújhelyen, a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium szervezésében.
A megmérettetést Bodnár Csaba dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Vezérkari Iroda irodavezetője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: a katonai egészségügy csendes, sokszor háttérben végzett szolgálat, mégis nélkülözhetetlen része minden sikeres katonai műveletnek. Mint fogalmazott, amikor életek múlnak perceken, döntéseken és felkészültségen, akkor válik igazán fontossá az a tudás, amelyet a verseny résztvevői is gyakorlatban mutathatnak be.
Az idei verseny fő témája a harctéri sebesültellátás volt, amely összetett felkészültséget kívánt a résztvevőktől.
A megmérettetésen 29 csapat indult, akiknek a nemzetközi katonai és rendvédelmi gyakorlatban alkalmazott MARCH protokoll alapján kellett megoldaniuk a feladatokat. A verseny során a már ismert civil alapszintű újraélesztési ismeretek, vagyis a BLS, valamint az elméleti triázs, azaz sérültosztályozási feladatok is fontos szerepet kaptak.
Az első öt állomáson a MARCH protokoll egyes részeihez kapcsolódó feladatokat kellett végrehajtaniuk a kadétoknak: a masszív vérzés csillapítását, a légutak biztosítását, a légzés vizsgálatát, a keringés ellenőrzését, valamint a kihűlés megelőzését. Az utolsó állomáson a csapatoknak egy összetett sérültellátási helyzetben kellett bizonyítaniuk, ahol az addig megszerzett ismereteket együtt, egymásra építve kellett alkalmazniuk. A gyakorlati feladatok után elméleti tudásukról is számot adtak a kadétok.
A verseny lebonyolításában a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ állománya mellett közreműködtek az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj egészségügyi végzettséggel rendelkező tartalékos katonái, valamint a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Ifjúsági Szervezetének önkéntesei is.
A verseny végén a legjobb teljesítményt nyújtó csapatok vehették át elismeréseiket: első helyen a Kiskunhalasi Dékánisok csapata végzett, a második helyezést a Nyíradonyi Kadétok csapata szerezte meg, míg a harmadik helyen a Ceglédi Török Rock csapat zárt.
Forrás: honvedelem.hu
- Hogyan védik a katonai objektumokat?
- Új rendőrségi útmutató segíti az állatkínzás és a természetkárosítás felderítését
- Mindenszentek és halottak napja: a mécsesek miatt is fokozottan figyelni kell a tűzbiztonságra
- Több mint 700 fiatal futott az 1956-os hősök tiszteletére
- A hála lángja: a hősi halottak emlékét is őrizzük
- 35 éves a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete: ünnepi jubileum a Stefánia Palotában
2026. november 3.
Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól
2026. november 3.
Folytatódott az Üllői úti mentesítés
2026. november 2.
Balatoni nyár: öt halálos vízibaleset és 215 sikeres életmentés
2026. november 1.