Nemzetközi zsebesvadászat a BL döntőn

Megosztás:
Forrás: police.hu

A német és a magyar nyomozók közös akciója jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a május 30-ai UEFA Bajnokok Ligája (BL) döntőjének idején minimálisra csökkenjen a zseblopások száma Budapesten.

A május 30-án a budapesti Puskás Arénában megrendezett UEFA BL-döntő kiemelt rendőri felkészülést igényelt. A várható jelentős turista- és szurkolói forgalom, valamint a korábbi nemzetközi tapasztalatok alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Zseblopási Alosztálya német kollégák bevonásával szervezett közös felderítőakciót.

A berlini és a müncheni zseblopási szaknyomozók május 28. és 31. között segítették a budapesti rendőrök munkáját. Az érkező delegációk szakmai egyeztetésen vettek részt, majd a következő napokban közös szolgálatot láttak el a főváros legforgalmasabb turisztikai helyszínein.

A pénteki akció során két román állampolgárt fogtunk el ismét, akiket május 14-én is elkaptunk már zseblopás miatt, azonban újra visszatértek, és május 29-én egy kínai sértett bánta a IX. kerületi Fővám téren – magyarázza Papp Péter őrnagy, a BRFK Zseblopási Alosztály csoportvezetője.

A Bajnokok Ligája-döntő napján a közös egységek a Hősök terén kialakított szurkolói zónában, a Puskás Aréna környezetében, a közösségi közlekedési járatokon és a belvárosi szórakozónegyedben végeztek felderítőmunkát. Az akció során folyamatosan szemmel követték több gyanús személy mozgását, akik zsebtolvajok lehettek. Többükről kiderült, hogy korábban más európai országokban is indult ellenük eljárás hasonló bűncselekmények miatt.

A rendőrök három ügyben hét személyt értek tetten és fogtak el befejezett zseblopás közben. Közülük hat román és egy lengyel állampolgár volt. A többi, figyelt személy mozgásának folyamatos ellenőrzése szintén hozzájárult ahhoz, hogy a rendezvény idején ne tudjanak újabb bűncselekményeket elkövetni.

A négynapos nemzetközi együttműködés eredményeként kilenc ember került rendőrkézre. Budapest teljes területéről a döntő két napja alatt mindössze 13 zseblopásról érkezett bejelentés, ami a rendőrség szerint a megelőző és a felderítőmunka sikerét igazolja.

A német szakemberek elismerően nyilatkoztak a magyar kollégák munkájáról és a közös fellépés hatékonyságáról. A szolgálat teljes időtartama alatt rendkívüli esemény nem történt.

Forrás: police.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük