Megtanultam csapatban gondolkodni

– vallja a 21 éves tartalékos katona.

Dávidnak mozgalmas gyerekkora volt. A hatgyermekes család az amerikai székhelyű Samaritan’s Purse evangéliumi keresztény humanitárius segélyszervezet misszionáriusaként sokat volt külföldön. Az Egyesült Államok mellett két évet töltöttek Irakban, ahol az édesapa egy menekülttábor harmincezer lakójáért felelt, Dávid pedig a jobbkezeként dolgozott.

„Nagyon sok kihívás adódott, így hát megedzett élet, pedig még csak 21 vagyok” – mondja Dávid. „Mielőtt tavaly ideköltöztem, épp Erdélyben laktunk. Budapestre azért jöttem, hogy segítséget nyújtsunk és elmondjuk az evangéliumot a fizikailag rászoruló, hátrányosabb helyzetű gyerekeknek.”

Családi indíttatásból vállalta a tartalékos katonai szolgálatot. Dávid édesapja annak idején sorkatonaként szolgált a román hadseregben, az ő példáját követve és javaslatára kereste fel a fiatalember a budapesti letelepedés után azonnal a toborzóirodát.

„Én vagyok a leghazafiasabb a családban, és mindig én voltam a leghűségesebb a magyar nyelvhez is. Sokat éltünk külföldön, ahol a testvéreim kezdtek angolul beszélgetni, de én mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy beszéljünk magyarul.”

Dávid 2024 februárjában érkezett Budapestre, márciusban pedig felkereste az Alkotás úti toborzóirodát, ahol tájékoztatást kapott a tartalékos katonai szolgálatról, illetve a jelentkezés feltételeiről. Eredetileg azt hitte, tartalékosként csak az alapkiképzést kell elvégezni, de felvilágosították, hogy ötéves szolgálatot vállal a szerződéssel.

„Felhívtam édesapámat, aki azt mondta, már felnőtt vagyok, döntsem el én magam, hogy vállalom-e a két és fél hónapos kiképzést, illetve a szolgálatot. Végül egy hét töprengés után Istentől kértem útmutatást, aki megerősítette, hogy a katonai szolgálat jó dolog. Ezután írtam alá a jelentkezési lapot, és április 8-án, Székesfehérváron megkezdtem az alapkiképzést.”

A környezet, a fehérvári laktanya nagyon tetszett Dávidnak. A mintegy hatvan jelentkezőt egy emeleten helyezték el, a fiúkat három, a lányokat egy körletben.

„Jó körülmények voltak a szobákban és a fürdőben is, de ezt nekünk magunknak kellett fenntartani. A kiképzők is nagy hangsúlyt fektettek a rendre és tisztaságra, de mi a szobatársaimmal is erre törekedtünk. Az ellátásra sem lehet panaszom, az ételek finomak voltak. A terepen kapott konzervek ugyan nem az én ízlésemnek készültek, de azért el lehetett viselni.”

A kiképzésről szólva Dávid elmondta, hogy számára, aki szigorú családban nőtt fel, nem volt nehéz az alkalmazkodás.

„Nagyon jó volt az egész kiképzés, mert a kiképzők az elején kemények voltak, hogy hozzászokjunk a fegyelemhez, de közben megértőek és mindig segítőkészek is. Látszott, az a céljuk, hogy minél gyorsabban megtanuljuk, amit kell, és az, hogy a határainkat feszegessük. Az én célom a magam kipróbálásán túl az volt, hogy a legjobb legyek. De a katonaság megtanított arra, hogy csapatban kell gondolkodni, nem az a fontos, hogy egyénileg mit tudok elérni, hanem az, hogy a társaimmal együtt mire vagyunk képesek.”

Ennek ellenére Dávid a társai között a jó teljesítményével igyekezett tekintélyt kivívni magának.

„A kiképzők próbáltak minél megértőbbek lenni velünk, de kell a fegyelem. Szerintem a fiatalságra, nemcsak itt, hanem akárhol a világon ráférne egy kis katonai szolgálat, hogy belekóstoljanak, milyen a rendszeresség és az, hogy oda kell tenni magukat. Nem kell egy év, de pár hónap mindenképp jó lenne. Azért is lenne fontos ez a mai világban, hogy legyenek férfiak, mert egyre kevesebben vannak – lassan már csak fiúk vannak.”

Dávid az alapkiképzést követően egy kávézóban dolgozik. Tartalékos katonaként tavaly nyáron díszőrséget adott a Kapisztrán téren. A főnöke pedig már azelőtt támogatta abban, hogy tartalékos szolgálatát teljesítse, mielőtt megtudta, hogy a behívott tartalékos után a munkáltatónak lehetősége van kompenzáció igénylésére a Magyar Honvédségtől. A kávézó tulajdonosa most készül megállapodást kötni arról, hogy mint munkáltató vállalja a területvédelmi tartalékos katonai szolgálat teljesítésének biztosítását.

A jövőt latolgatva Dávid elmondta, nem szándékozik egész életében kávét főzni. Korábbi tapasztalatai alapján tudja, hogy tehetsége van a főzéshez, de egyre többet foglalkozik zenével is: társaival az evangéliumot hirdeti. Azt mondja, ha nem így szolgálná Istent, akkor hivatásos katona lenne.

„Tartalékos katonaként szeretném ugyanúgy a hazát is szolgálni, és hogyha olyan helyzetek adódnak, ahol szükség van emberre, akkor szíves örömest megyek.”

Forrás: honvedelem.hu – Szöveg: Halmos B. Ágnes Fotó: Füzes Judith archív felvétele, Kovács Tamás