Közép-európai összefogás a NATO-n belül

Az erő nemcsak a fegyverekben vagy a számokban rejlik, hanem a felkészültségben és az akaratban is, hogy megvédjük, amit nagyra tartunk – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy a Székesfehérvárra települt Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság elérte a teljes műveleti képességet.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy hosszú utat tettek meg együtt, mióta az ötlet megszületett: néhány évvel ezelőtt három közép-európai nemzet, Magyarország, Szlovákia és Horvátország döntött úgy, hogy többnemzetiségű hadosztály-parancsnokságot hoz létre, ezzel közösen pótolva a régióban „a parancsnoki és irányítási hiányosságokat”.
A miniszter kiemelte, hogy a teljes hadműveleti képesség elérésével a parancsnokság készen áll és képes részt venni a régiós NATO-műveletek parancsnokságában és irányításában bármely lehetséges válság vagy konfliktus esetén. Hozzáfűzte: ez növeli az elrettentő és gyors reagálási képességeket, biztosítva az azonnali és összehangolt reakciót fenyegetés esetén.
„Történelmi tapasztalataink egyértelműen azt mutatják, hogy e régió nemzetei kulcsszerepet játszanak Európa és ezzel együtt közös kultúránk értékeinek védelmében” – fogalmazott, hozzátéve: a parancsnokság „egy kis hadtörténelmet írt” a teljes műveleti képesség elérésével.
A miniszter megemlítette, hogy a biztonsági környezet még törékenyebbé vált a parancsnokság létrehozásáról szóló döntés óta, ami indokolja az eddig megtett erőfeszítések szükségességét és további lépések megtételét.
A szövetség főtitkárának üzenetét tolmácsolva jelezte: nem lehetnek nyugodtak, növelni kell a védelmi költségvetéseket, a hadiipari eszközök gyártását, hiszen „meg kell védeni népeinket”. Úgy vélte, ebben mindenkinek fontos szerepe van.
Robert Kalinák, Szlovákia védelmi minisztere, miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a jelenlegi geopolitikai helyzet nagyon instabil és előre nem jelezhető, ami a három keretnemzet közötti együttműködést kritikus fontosságúvá emeli.
Guglielmo Luigi Miglietta vezérezredes, a brunssumi székhelyű NATO összhaderőnemi parancsnokság parancsnoka hangsúlyozta, hogy a mai nappal áthelyezik a parancsnokságot a harccsoportok kötelékébe, ami több mint egy katonai minősítés, erős szimbólum és elkötelezettség az elrettentés és a védelem területén. Megjegyezte, hogy a parancsnokság mostantól kész a küldetését teljesíteni akár több térségben több hadműveleti módban is.
Sáez Rocandio altábornagy, a NATO Spanyolországi Gyorstelepítésű Hadtest-parancsnokság parancsnoka hangsúlyozta, hogy hosszú út vezetett a teljes képesség eléréséig, két parancsok irányítása alatt jutott el idáig a három keretnemzet. A parancsnokság erős, készen áll, harckész állapotban van – tette hozzá.
Tíz nemzet együttműködésében
Mivel a NATO keleti szárnyának központi régiójában korábban nem volt kollektív védelemmel és válságkezeléssel kapcsolatos feladatok, műveletek vezetésére, irányítására állandó parancsnokság, ezért döntött úgy 2018-ban a magyar kormány régiós partnereivel együtt, hogy létrehozza a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokságot. Az HQ MND-C egy olyan harcászati szintű vezetési elem, amely biztosítja a felajánlott NATO kötelékek és képességek integrálását egy harcászati magasabb egységbe, illetve képes azok vezetésére a szárazföldi műveletek teljes spektrumában.
A 2022 májusában történt aktiválása óta a hadosztály-parancsnokság több jelentős eredményt ért el, így jutott el a teljes műveleti képességig. A következő időszak fő feladatai többek között a parancsnokság struktúráinak és rendszereinek további finomhangolása, optimalizálása, valamint a hamarosan az alárendeltségébe kerülő magyar és szlovák NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoportok teljes mértékű integrációja.
Forrás: honvedelem.hu
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.