Koszorúzással emlékeztek
- Katasztrófavédelem
- 2025. november 6.
- 0
A hagyományokat követve a katasztrófavédelem munkatársai idén is koszorúzással és főhajtással adóztak a hősi halottak emléke előtt.
Az emlékezés részeként a szervezet vezetői a katasztrófavédelem és jogelőd szervezeteinek emlékművénél koszorút helyeztek el, ugyanezen a napon a Fiumei úti sírkertben lévő emlékhelyet is felkeresték.
E napon nem csak a veszteségeinkről, a szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltókról és a jogelőd szervezetek hősi halottairól emlékezünk meg, hanem az őket vezérlő alapelvekről, az önzetlen tenni akarás, az önfeláldozó segítségnyújtás és a tántoríthatatlan szolgálatkészség eszméjéről is. A hősi halált halt bajtársaink önfeláldozása nem volt hiábavaló, hiszen életeket és értékeket mentettek, és ezzel számunkra is irányt mutattak – hangzott el az ünnepségen.
A katasztrófavédelem és jogelőd szervezeteinek emlékművénél rövid tiszteletadás keretében a BM OKF nevében koszorút helyezett el dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, főigazgató, Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, műveleti főigazgató-helyettes és Kecskeméti Dániel tűzoltó dandártábornok, gazdasági főigazgató-helyettes. A katasztrófavédelem vezetői állománya nevében a kegyelet koszorúját dr. Tóth Ferenc, tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő, Vietórisz Ágnes, tűzoltó ezredes, humánszolgálat-vezető és Laczkó Levente tűzoltó ezredes, megelőzési és engedélyezési szolgálatvezető helyezte el. A katasztrófavédelem állománya nevében Sándor László tűzoltó ezredes tűzoltósági, dr. Bónyai Eszter tűzoltó ezredes, tervezési és védelmi igazgatási, valamint Péter András tűzoltó ezredes, tűzmegelőzési főosztályvezető koszorúzott.
A megemlékezést az Il Silenzio trombitaszóló zárta.
A szervezet képviselői ezt követően a Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Tűzoltó Emlékhelyet is felkeresték, ahol ugyancsak tisztelettel adóztak a hősöknek.
Forrás: katasztrofavedelem.hu
- Elfogás és emberség
- Bűnös örökösök
- Akik a katonákat formálják: fókuszban a kiképzés és a kiképzők
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
- Több mint két és fél évszázad öröksége: értéktárba kerültek a 39-esek
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.
A Honvédelmi Minisztérium is részt vett a Jónak lenni jó kampányában
2025. december 23.
TECHDEF25: konferencia a modern honvédelemért
2025. december 23.