Kiberkörképet adtak és kaptak
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főosztályának Bűnmegelőzési Osztálya második alkalommal rendezte meg a Kiber-Kör-Kép Konferenciát, amely az EU Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) által meghirdetett kiberbiztonsági hónap keretében zajlott.
A rendezvény célja a rendőrségen belüli edukáció erősítése és a digitális biztonságtudatosság növelése volt.
A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott eseményen 130 szakember vett részt: bűnügyi területen szolgáló rendőrök, társszervek és civil szervezetek képviselői. Az auditórium előterében kiberbiztonsági börzét szerveztek a Pest, Heves, Baranya és Békés vármegyei, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, a helyszínen pedig a projektbusz is bemutatkozott.
„Meg kell tanulnunk együtt élni az online csalással”
Veszelka Mihály ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztályának vezetője előadásában a kiberbiztonság aktuális trendjeit ismertette. Kiemelte: „Meg kell tanulnunk együtt élni az online csalással, és nemcsak a lakosságot, hanem a közintézményeket és a vállalatokat is ellenállóvá kell tenni.”
A szakember a zsarolóvírus-támadások térnyeréséről, a rendőrség nevével visszaélő kibercsalásokról és a dark net veszélyeiről is beszélt.
Hangsúlyozta: ma már az online térben is megjelenhetnek olyan szervezetek, amelyek öncsonkításra vagy öngyilkosságra buzdítanak – ez egyelőre főként angolszász országokban jellemző, de előbb-utóbb hazánkat is elérheti.
A KiberPajzs a csalók célkeresztjében
Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának vezetője a KiberPajzs programról számolt be, amelyet az MNB, a Magyar Bankszövetség és más hatóságok közösen működtetnek. Elmondta: „Már a KiberPajzs nevét is felhasználják az online csalók.”
A projekt három éve indult, célja a lakosság pénzügyi tudatosságának és digitális biztonságának növelése. Kampányaikban influenszereket is bevonnak, rendszeresen jelen vannak fesztiválokon, konferenciákon, és minden elérhető médiacsatornán igyekeznek felhívni a figyelmet a kibercsalások veszélyeire.
A szakmai munka része a jogszabályi javaslatok kidolgozása, az áldozatokkal való kommunikáció segítése, valamint a bankkártyás visszaélések és hívószám-hamisítások elleni fellépés támogatása.
A támadók előtt fél lépéssel
Sárai Attila nb. őrnagy, a Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet Kiberfenyegetettség-elemző és Tudatosító Osztályának vezetője a kiberfenyegetések előrejelzésének fontosságát hangsúlyozta.
Elmondta, hogy a gazdasági tevékenységet végző közintézmények is egyre gyakrabban válnak célponttá. Az intézet honeypot rendszereiből származó adatok alapján a támadók leggyakrabban „route” és „admin” felhasználónevekkel próbálkoznak, a jelszavak között pedig továbbra is népszerű a „123456” és a „password”.
A szakember a mesterséges intelligencia (MI) jövőjére is kitért, megemlítve, hogy az AI 2027 nemzetközi tanulmány szerint másfél éven belül az MI akár ezerszer nagyobb kapacitásra lehet képes, mint a jelenlegi ChatGPT–4, és önfejlesztésre is alkalmassá válhat.
Online áldozatsegítés és prevenció
Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriella, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője beszámolt arról, hogy Salgótarjánban és Szekszárdon új áldozatsegítő központok nyílnak, így hamarosan teljes lesz a vármegyei lefedettség. Kiemelte: dolgoznak azon, hogy a bankok forródrótot biztosítsanak az online csalások áldozatainak, ahol valós ügyintézők nyújtanak azonnali segítséget.
Egy szemléletes példát is hozott: egy férfi azért fordult hozzájuk, hogy „beszéljék le” a feleségét arról, hogy pénzt küldjön egy Elon Musk nevével visszaélő romantikus csalónak.
A kibertérben nő a bűnözés, egyre több a gyermekáldozat
Dr. Véghi Anna Réka alezredes, az ORFK Kiberstratégiai Osztályának vezetője elmondta, hogy a Covid-időszak óta meredeken nő az online térben elkövetett bűncselekmények száma. A Mátrix Projekt keretében a rendőrség átfogó elemzéseket és prevenciós programokat végez a kiberbűnözés visszaszorítása érdekében.
Dr. Nagy-Balás Borbála, az UNICEF gyermekjogi szakjogásza a digitális elhanyagolás veszélyeiről, míg Dr. Mayer Endre, az NMHH Gyermekvédelmi Főosztályának helyettes vezetője a fiatalok online áldozattá válásáról osztott meg tapasztalatokat.
Dr. Csalár Dorina, az NMHH Internet Hotline osztályvezetője kiemelte: 2011 óta több mint 21 ezer bejelentést kezeltek, ezek 40 százaléka gyermekek online szexuális bántalmazására vonatkozik. Elmondta: az utóbbi időben egyre több férfi és fiú jelzi, hogy intim felvételeikkel visszaéltek – ez új, aggasztó tendencia.
Hosszú Attila alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának vezetője hozzátette: a gyermekpornográf tartalmak ma már nemcsak a dark weben, hanem az üzenetküldő alkalmazásokban is megjelennek. Figyelmeztetett: a mesterséges intelligenciával generált gyermekpornográf képek ugyanúgy bűncselekménynek számítanak, még ha nem is valós személyt ábrázolnak.
Zárszó
A konferenciát Balogh Krisztina alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője zárta, aki megköszönte az előadók és a résztvevők munkáját. Hangsúlyozta: „Az itt elhangzott tapasztalatok sokat segítenek abban, hogy a bűnmegelőzési tevékenységünk még hatékonyabb legyen.”
A program végén a résztvevők megtekinthették a „Guruló Iránytű” projektbuszt, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az önkormányzat közös, kibervédelmi és prevenciós mobil közösségi terét.
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Mesterlövész versenyen álltak helyt a vásárhelyi katonák
- Vészhelyzetre felkészülten
- A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
- A járőrkutyává válás útján
2025. november 17.
Példamutató zalaegerszegi iskolaőr
2025. november 17.
Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
2025. november 17.
Országos razzia a közutakon
2025. november 16.
Kutya szerencse
2025. november 16.