Ismét éjszakai razzia a belvárosban

A budapesti rendőrök 15 embert fogtak el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával június 13-án 19 órától másnap hajnalig ismét komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartott a főváros V., VI. és VII. kerületében.
Az akcióban a BRFK-n kívül részt vett a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület és a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet, összesen mintegy száz fővel.
Az akció kiterjedt a kábítószerekkel összefüggő, a garázda jellegű, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények megelőzésére, illetve a másokra veszélyes járművezetők kiszűrésére. Összesen 401 embert igazoltattak és 361 gépjárművet ellenőriztek. 15 embert elfogtak – közülük hármat elfogatóparancs alapján, ötöt pedig kábítószer birtoklása miatt, hét személyt pedig mintavételre állítottak elő. Alkoholszondát 134 járművezetőnél alkalmaztak, ittas vezetés miatt két eljárás indult. A hatóságok ellenőriztek egy belvárosi szórakozóhelyet is, ott nem merült fel bűncselekmény gyanúja.
A belvárosban a továbbiakban is várhatók hasonló komplex ellenőrzések.
Forrás: police.hu
- Az Egyesült Államokban bizonyított a magyar tűzoltó
- 355 katona tett esküt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján
- Magyar bajnoki cím katonai háttérrel
- Életet mentett egy szabadnapos rendőr bevásárlás közben
- Több mint 170 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség egy nemzetközi akció során
- Polgárőr Nap Velencén
2025. július 17.
Piros gyerekmotorral kezdődött
2025. július 17.
Napról napra növekszik a lefoglalt kábítószerek mennyisége
2025. július 16.
Jöhet az alapkiképzés!
2025. július 16.