Íjászverseny Cseresznyéspusztán
- Katasztrófavédelem
- 2025. szeptember 21.
- 0
Immár hetedik alkalommal tartották meg az Alisca Katasztrófavédelmi Országos Íjászversenyt, amelynek helyszíne ezúttal is a paksi Cseresznyéspuszta erdős területe volt.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Paksi Celőke Íjász Sportegyesület közös rendezvényét némileg az időjárás is próbára tette: a versenyzőknek szemerkélő esővel kellett megküzdeniük.
A több mint harminc indulót Barnabás István, Paks alpolgármestere köszöntötte, majd megnyitotta a viadalt. A verseny szabályait Makai Róbert biztonsági tanácsadó, a Paksi Celőke Íjász Sportegyesület elnöke ismertette, egyúttal bemutatta a pályát és a feladatokat is.
A résztvevők nyolc egyéni kategóriában mérték össze tudásukat. A huszonnégy állomással rendelkező pályán élethű vadállatfigurákra lőttek, három-három kísérlet során kellett bizonyítaniuk ügyességüket. A versenyzők nem tudták előre, milyen távolságból kell leadniuk a lövéseket, ami tovább fokozta az izgalmat.
A rendezvény zárásaként Gaszner Róbert tűzoltó alezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese hangsúlyozta: örömteli, hogy a már jól ismert íjászok mellett új résztvevőkkel is találkozhattak. Az okleveleket és díjakat Csőglei István tűzoltó alezredessel, a paksi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjével és Makai Róberttel, a sportegyesület elnökével közösen adták át a helyezetteknek.
Forrás: katasztrofavedelem.hu
2026. június 8.
A dobogó tetején a különleges műveletiek
2026. június 8.
Bakonyi árkok
2026. június 7.
Újabb emberek a vason
2026. június 6.
Felderítés, akadályleküzdés, tüzelőállás-kiépítés
2026. június 5.
Szimat, taktika, együttműködés
2026. június 5.