Harmincöt éve a kijelölt úton haladnak

Megosztás:
Forrás: opsz.hu

Bátaszék Város Polgárőr Egyesülete február 21-én, ünnepi közgyűlés keretein belül ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. A rendezvényen jelen volt az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Túrós András is.

Bátaszéken 1991-ben 14 helyi lakos közreműködésével alakult meg a polgárőrség. A szervezet megalakításával és irányításával Egle Károlyt bízták meg. A kezdeti szárnybontogatások után összeállt egy tettrekész csapat, akik hétvégente gyalogosan vagy saját gépkocsijukkal mentek járőrszolgálatba. Az egyesületet 2008 óta Farkas András vezeti, elnöksége alatt Mórágyról, Alsónyékről, Alsónánáról és Pörbölyről is csatlakoztak tagok az egyesülethez. A polgárőrség szerves részeként 2015-ben megalakították a Cikádor Mentőszervezetet, mely szintén jelentős fejlődésen ment át az elmúlt több mint egy évtizedben.

Az ünnepségen Farkas András elmondta, az egyesület életében a 2004-es esztendő fordulópontot jelentett, hiszen az akkori elnök, Péter József a polgárőrséget egyesületként bejegyeztette a cégbíróságon, így megteremtve a lehetőséget a további fejlődésre, a pályázatokon való részvételre.

A várt eredmény nem maradt el, és a bátaszéki szervezet elismert egyesület lett nemcsak a városban, hanem vármegyei és országos szinten is.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta, a polgárőröknek kötelességük emlékezni az alapítókra, akik maradandót alkottak. Kiemelte, hogy az elmúlt pár évben a polgárőrség a gyermekvédelemmel, a drogprevencióval, az online csalások megelőzésével belépett a minőségi bűnmegelőzés kapuján. Az OPSZ elnöke a szervezeten belül működő Cikádor Mentőszervezet részére elismerő oklevelet és pénzügyi támogatást adott át.

A rendezvény szónokai mindannyian elismeréssel szóltak a bátaszéki polgárőrök tevékenységéről. Horváth István, a körzet országgyűlési képviselője köszönetét fejezte, és azt mondta, különleges dolog, hogy egy polgárőrség öt település védelmét látja el. Bátaszék már több éve felkerült a polgárőrség térképére. Zsikó Zoltán, a Tolna vármegyei közgyűlés alelnöke szintén nagyrabecsülését fejezte ki és a vármegyei önkormányzat nevében pénzjutalomban részesítette az egyesületetDr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, a vármegye katasztrófavédelmi igazgatója hangsúlyozta, hogy Tolna minden szempontból a legbiztonságosabb vármegye, ebben pedig jelentős szerepük van a polgárőröknek is. Csorba Szilárd rendőr alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság megbízott vezetője kiemelt stratégiai partnerként köszöntötte a polgárőröket. Mint fogalmazott, a szoros, együttműködő kapcsolatot a későbbiekben is szeretné fenntartani, a polgárőrség a jövőben is támaszkodhat a rendőrségre. Dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere büszke a három és fél évtizedes polgárőr egyesületre, és kijelentette, a csapatot a tagok által befektetett rengeteg energia és munka viszi továbbVáradi Balázs, a vármegyei polgárőr szövetség elnöke köszönetét fejezte ki a bátaszéki polgárőrök felé és gratulált a harmincöt éves fennálláshoz, az elért eredményekhez.

A közgyűlés végén elismeréseket is átadtak. Farkas András Kossuth-pisztoly emléktárgyat, Kamenszki Tamás Kossuth-pisztoly emléktárgyat és a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát vehette át Túrós Andrástól, valamint minden polgárőr emléklapot kapott Farkas András elnöktől.

Forrás: opsz.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük