Harmincezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak
Másfajta életminőséget érhetnek el azok, akik rendszeresen sportolnak, a cél az, hogy ezt minél többen belássák – közölte dr. Schmidt Ádám kaposvári látogatásakor. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára elmondta, a Sportoló Nemzet Programnak 30 ezer regisztrált tagja van, és szeretnék elérni, hogy a számuk rövid időn belül drasztikusan növekedjen.
Dr. Schmidt Ádám az élethosszig tartó rendszeres mozgást ösztönző Sportoló Nemzet Program országjáró rendezvénysorozatának harmadik állomásán kijelentette: a program nagyobb kihívást jelent, mint Magyarország sportolóinak tíz aranyérmet szerezni a Los Angeles-i olimpián, mert „nagyobb a lemaradásunk a tekintetben, hogy honfitársainkat miképpen tudjuk megszólítani a sport ügyének”.
Rámutatott arra, a sportirányítás kötelességének és felelősségének érzi, hogy a rendszeres sportolás révén egészségesebb élethez segítsék hozzá valamennyi honfitársukat.
Igyekeznek felhívni a figyelmet az elmúlt 10-15 évben épült sportlétesítményekre, amelyekkel összefüggésben az a tévhit él a társadalomban, hogy azokat csak versenysportolók használhatják – jegyezte meg.
Hozzátette, a program részeként kedvezményes árakat biztosítanak e létesítmények igénybevételéhez, de a lakosság ezen kívül számtalan szabadtéri sportolási lehetőséggel is élhet.
Forrás: honvedelem.hu
2026. február 19.
Cintányéros a kiképzésen
2026. február 19.
Mindig lehetsz erősebb, gyorsabb, felkészültebb!
2026. február 19.
A békéért futottak – a honvédelmi miniszter is rajthoz állt Budapesten
2026. február 18.
Gyújtás!
2026. február 18.
Közel 154 ezer sofőrt ellenőriztek: országos razziát tartott a rendőrség
2026. február 18.