Felkészülnek a tartalékosok

Az előre tervezett, NATO-keretek között megszervezett Adaptive Hussars 2025 összhaderőnemi és összkormányzati gyakorlaton a tartalékos katonák is kiemelt szerepet kapnak. Az ország területére kiterjedő, a honvédség és az államigazgatás jelentős részét megmozgató gyakorlat a védelmi képességeket teszteli és fejleszti.
A tartalékosok kiképzésén járt Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese a miskolci Stromfeld laktanyában dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokának kíséretében.
A tábornokok az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalj katonáinak napi tevékenységét, a tartalékos állomány részére kialakított elhelyezési körleteket, valamint a kiképzési foglalkozásokat nézték meg. A tartalékosokkal beszélgetve a honvédeket az önkéntes szolgálatra való jelentkezésük motivációiról, illetve az eddig teljesített feladataikról és megszerzett tapasztalataikról kérdezték.
Gulyás László alezredes, a zászlóalj parancsnoka a kiképzést végrehajtó tartalékos állomány foglalkozásainak menetéről, valamint a kiképzésekkel kapcsolatos tervezett jövőbeni feladatokról jelentett.
Forrás: honvedelem.hu
2025. október 2.
ADHU 25: a hajdúhadházi gyakorlótér a modern hadviselés helyszíne
2025. október 2.
Megfelelő eszközökkel fejlesztjük drónképességeinket
2025. október 2.
Az EUFOR gyors válasza
2025. október 1.
ADHU 25: össztűz a Bakonyban
2025. október 1.