Dobson Tibor: az önkéntes tűzoltók vigyáznak közösségeikre
- Katasztrófavédelem, Tűzoltóság
- 2025. május 5.
- 105
- 0

Az önkéntes tűzoltók felelőssége nem kicsi, hiszen vigyáznak közösségeikre, Magyarországra, a magyar nemzet tagjaira – jelentette ki a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) elnöke Lakiteleken, a tűzoltók védőszentje, Szent Flórián napja alkalmából rendezett országos tűzoltónapon.
Dobson Tibor a Hungarikum Ligetben emlékeztetett arra, hogy Magyarországon 1870-ben alakult meg a tűzoltóság, és az alapító gróf Széchenyi Ödön rendszerének sikere egész Európa tiszteletét kivívta.
A Magyar Tűzoltó Szövetség 155 éves múltra tekint vissza, és bár a második világháborút követően szovjet mintára elsősorban a hivatásos tűzvédelemre alapozva átszervezték, a rendszerváltást követően, 1990-től új lendületet kapott a mozgalom fejlődése.
Kiemelte: ma már 727 önkéntes tűzoltó-egyesület működik, mellettük 60 önkormányzati tűzoltóság is segíti a katasztrófavédelem munkáját.
„A mai világ egyébként is veszélyesebbé, gyorsabbá vált, hiszen az ipar, a kemizáció fejlődésével, a közlekedési változásokkal, az urbanizációval, a turizmussal együtt jár a kockázat, és ezek kivédésére, csökkentésére szükséges a tűzoltóság, legyen az önkéntes, egyesületi, önkormányzati, létesítményi vagy akár hivatásos tűzoltóság” – fogalmazott.
Dobson Tibor hozzátette: a Magyar Tűzoltó Szövetség jelenleg 27 500 tagot számlál, de létszámuk folyamatosan növekszik.
Hangsúlyozta:
„az önkéntes tűzoltók élvezik közösségeik bizalmát, amelyet nagyon nehéz kivívni, ugyanakkor kötelezi is tagjait, hiszen az emberek felnéznek és figyelnek a helyi tűzoltóikra”.
A római származású keresztény vértanú, Szent Flórián életútját felidézve Dobson Tibor kiemelte: a 3. évszázadban élt katona a római hadseregben gyorsan haladt előre a pályán. Egy alkalommal már parancsnokként egy hatalmas tűzvészt fékezett meg az erődjében, megmentve katonáit a tűzhaláltól.
Mégis a keresztényüldözés idején elfogták, és mivel kereszténynek vallotta magát, kivégezték, 304. május 4-én malomkővel a nyakában az Enns folyóba vetették. Holtestét egy özvegyasszony temette el, majd sírjánál – a mai Ausztria területén – később kápolnát emeltek. Ma már Szent Flórián a tűzoltók és mindazok védőszentje, akiket vízbefúlás, ár- és tűzveszély fenyeget – tette hozzá Dobson Tibor.
A szövetség szervezésében zajló ünnepségen a vármegyei és a budapesti tűzoltószövetségek vezetői által javasoltak – kiemelkedő munkájuk, illetve szolgálatellátásuk megbecsüléseként – elismerésekben részesültek.
Ezt követően hirdették ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány támogatásával kiírt Hétköznapi Hősök – önkéntes tűzoltók a közösségi oldalakon címmel meghirdetett ifjúsági rövidfilmpályázat eredményeit.
A fiatalok mobiltelefonnal készített 14 beérkezett videója közül a Sára Balázs filmrendező vezette zsűri háromnak ítélt oda első, egynek pedig különdíjat. A rövidfilmek az MTSZ közösségi oldalán lesznek láthatók.
- Sebestyén Tamás törzszászlós Baracs közösségéért
- Gárdonyi rendőrnő kismamát mentett a lakástűznél
- Csatlakozz a katonai rendészekhez!
- Merena hadnagy nem tétovázott
- „Titkos szavak, rejtélyes számok – Fejezetek a magyar katonai haditudósítás és felderítés világából”
- Megalakult a polgárőrség Drogmegelőzési Kabinete
2025. június 20.
Acélos rádiókapcsolat a leendő altisztekkel
2025. június 20.
Megerősítették a 2021-es együttműködési megállapodást
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.