Diákból hadapród: sport, történelem, kihívás – indul a kaland!
2025 szeptemberében útjára indult a Hadapród Program, amely az általános iskolák 3–8. évfolyamos tanulói számára kínál tanórán kívüli, önkéntesen látogatható kulturális, sport- és hagyományőrző eseményeket.
A kezdeményezés célja a hazafias gondolkodás és a hazaszeretet iránti érdeklődés felkeltése, valamint a 7–8. évfolyamos tanulók pályaorientációjának támogatása a Honvéd Kadét Program felé. A program hozzájárul a gyermekek látókörének bővítéséhez, motiválja őket a múlt hőseinek példáján keresztül és elősegíti a hazafias és honvédelmi nevelés alapjainak megteremtését.
A 2025/2026-os tanév a „Kihívás éve” címet viseli, amelyben harminc iskola vesz részt, tíz programtípus megvalósításával. A tanév során minden hónapban új esemény érkezik az iskolákba, így a diákok rendszeresen találkoznak változatos, életkorukhoz illeszkedő programokkal.
A foglalkozások között szerepelnek többek között „Várak és hősök” múzeumpedagógiai játékok, „Huszárok regimentje” hagyományőrző programok, „Bajnokok testközelben” találkozók a Magyar Honvédség Sportszázad sportolóival, „Hadapród olimpia” ügyességi versenyek, valamint kirándulások nemzeti emlékhelyekhez és történelmi helyszínekhez.
Krizsán Szabolcs őrnagy, az MH Sportszázad parancsnoka elmondta: az első hónap tapasztalatai biztatóak, több mint ötszáz diák vett részt a „Bajnokok testközelben” eseményeken, ahol a diákok találkozhattak az MH Sportszázad katonasportolóival.
Emellett több mint száz tanuló kapcsolódott be a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum közreműködésével megvalósuló „Várak és hősök” foglalkozásokba, továbbá a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében elindult a „Bátrak Ligája” versenysorozat is, ahol a 7–8. évfolyamos tanulókból álló csapatok mérik össze tudásukat, a legjobbak a budapesti döntőn szerepelhetnek.
A tanév végéig összesen mintegy 300 program valósul meg, amelyek révén több ezer diák gazdagodhat élményekkel. A Hadapród Program egyszerre erősíti a közösségi szellemet, támogatja a tanulmányokat, és hozzájárul a fiatalok hazafias neveléséhez.
Forrás: honvedelem.hu
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Mesterlövész versenyen álltak helyt a vásárhelyi katonák
- Vészhelyzetre felkészülten
- A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
- A járőrkutyává válás útján
2025. november 17.
Példamutató zalaegerszegi iskolaőr
2025. november 17.
Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
2025. november 17.
Országos razzia a közutakon
2025. november 16.
Kutya szerencse
2025. november 16.