Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
Fegyveres váltófutással ért véget a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison a XV. Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny, amelyet minden évben megszervez a Magyar Honvédség Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred.
A megmérettetésen idén tíz csapat vett részt, négy ország – Magyarország, Csehország, Szlovénia és Szlovákia – képviseletében.
A kedden kezdődött verseny záróprogramjaként rendezték meg a fegyveres váltófutást, ahol a hatfős csapatok tagjai egyenként egy kilométert teljesítettek. A futamot a cseh hadsereg 102. Felderítő Zászlóalja nyerte, második helyen az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred csapata végzett, a harmadik helyet pedig a szlovák haderő 22. Felderítő Ezrede szerezte meg.
Papp Tamás főhadnagy, a magyar csapat kapitánya elmondta: komoly kihívást jelentett a megfelelő útvonal kiválasztása, a sűrű erdő és a korlátozott látási viszonyok miatt pedig folyamatos döntéseket kellett hozni arról, hol lehet biztonságosan gyorsítani, illetve hol szükséges lassítani a sérülések elkerülése érdekében.
Az idei verseny különösen nagy fizikai és mentális megterheléssel járt. A résztvevőknek a rendezvény előző napján – 24 órás ébrenlét mellett – teljes sötétségben kellett végrehajtaniuk az éjszakai járőrversenyt Erdőbényén, mindezt egy egész napos lövészetet követően. A tízállomásos pályát 15 kilogrammos málhazsákkal kellett bejárniuk, több feladat pedig nagy súlyok mozgatásával járt.
A XV. Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny ünnepélyes eredményhirdetését a debreceni Kossuth Laktanyában tartották. Molnár Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság szárazföldi parancsnokhelyettese kiemelte, hogy a rendezvény évről évre fontos alkalom a felderítő alegységek felkészültségének összehasonlítására és a nemzetközi katonai kapcsolatok erősítésére.
Az összetett verseny – a lövészet, az éjszakai járőrverseny és a fegyveres váltófutás eredményeinek összesítése alapján – a cseh 102. Felderítő Zászlóalj győzelmével zárult. A második helyet a cseh 44. Könnyű Lövész Zászlóalj szerezte meg, a harmadik helyen pedig a szlovák 22. Felderítő Ezred végzett.
Forrás: honvedelem.hu
2025. december 13.
A vasárnapig megrendelt Gondosórát még karácsony előtt kézbesítik
2025. december 13.
A katonák szolgálatának köszönhetően Magyarország biztonságosabb hely lett
2025. december 13.
Nagyot villant az élő térfigyelő
2025. december 13.
200 év tudomány, 35 év hadtudomány
2025. december 12.
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben
2025. december 12.