Csalóktól véd a KiberNinja

Az online csalások megelőzését, visszaszorítását célozza a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság (HVMRFK) tavaly indult, országszerte eleddig egyedülálló programja, a korosztálytól függetlenül egyre népszerűbb KiberNinja.
A „Hevesen véd a KiberNinja, a kibertér harcosa” mottóval meghirdetett program a főkapitányság Facebook-oldalán megtörtént eseteket feldolgozó történeteken, rövid animációkon, kis képregényeken, kiber-kvízeken keresztül mutatja be a csalók módszereit, illetve azt, hogyan lehet ezek ellen védekezni.
Dr. Berndt-Iványi Judit őrnagy, a HVMRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője elmondta: a tanító célzatú, a kiber nyomozócsoport informatikusával közösen életre hívott kezdeményezést folyamatosan fejlesztik, hiszen a csalók módszerei is egyre kifinomultabbak.
– A KiberNinja szimulált online csalásokon visz keresztül lépésről-lépésre a belépéstől a felkínált link letöltésén át a különböző személyes adatok megadásáig, majd összegzi a „végeredményt”, ekképp segítve a felhasználókat a „csapdák” elkerülésében – ismertette az alosztályvezető.
Minthogy a csalók is változtatnak a módszereiken, a KiberNinja fejlesztése is fontos. Idén – a WhatsApp csalások berobbanásával – új segítőt kapott a program KiberViki, a digitális védelem hőse „személyében”. A tervek között szerepel egy KiberNinja applikáció megalkotása is, amelyen keresztül minden, az online-csalásokkal foglalkozó anyag elérhető lesz. A HVMRFK ezeken túl a rendőrségi kitelepüléseken digitális online-kvízekkel is segíti a felhasználókat.
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.