Budapest adott otthont a NATO következő válságkezelési gyakorlatát tervező konferenciának
Rendkívül fontos a szövetségi együttműködés az euroatlanti térség biztonsági kihívásainak kezelésében. A válsághelyzeti döntéshozatal fejlesztésében jelentős szerepet játszanak a felsőszintű gyakorlatok – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a tanácskozást megnyitó beszédében.
A NATO következő felsőszintű válságkezelési gyakorlatát elindító tervező konferenciát november 11-13. között tartották a Stefánia Palotában több mint 150 szakértő részvételével. A NATO brüsszeli központjából, stratégiai parancsnokságokról és a tagállamokból érkeztek felsőszintű szakértői és tervezői delegációk.
A megnyitón Charlotte Hallengren, a NATO Nemzetközi Törzs műveleti igazgatója ugyancsak kiemelte, hogy a jelenlegi biztonsági környezetben nagy jelentőséggel bír a NATO közös fellépése.
A háromnapos tanácskozáson a résztvevők áttekintették a gyakorlat fő célkitűzéseit, valamint meghatározták a tervezés és végrehajtás fő irányait. A program részeként Charlotte Hallengren magyar kormányzati vezetőkkel – többek között dr. Kutnyánszky Zsolt, a HM haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkárával és dr. Sztáray Péter, a KKM biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkárával – folytatott egyeztetéseket az aktuális biztonságpolitikai kérdésekről.
A szövetség rendszeresen megtartott felsőszintű döntéshozatali gyakorlatain a NATO-főtitkár vezetésével az Észak-atlanti Tanács, valamint a tagállamok képviselői, illetve a feladatban érintett minisztériumai és más központi államigazgatási szervei vesznek részt. Törzsvezetési gyakorlat, azaz gyakorlótéri tevékenységek és csapatmozgások nélkül tartják.
A tervező konferenciát a NATO brüsszeli központjának felkérésére a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya szervezte meg.
Forrás: honvedelem.hu
2026. január 12.
Kadétok vágták a tűzifát
2026. január 12.
Hóátfúvások és fagy: rendkívüli terhelés alatt a katasztrófavédelem
2026. január 11.
Két eset – megdöbbentő hasonlóság
2026. január 11.
Biztosan horgol
2026. január 11.