Búcsút vettek a Mi–17-es és Mi–24-es helikopterektől
Véget ért a Magyar Honvédség Mi–17-es szállítóhelikoptereinek és Mi–24-es harci helikoptereinek szolgálata. A forgószárnyasokat június 17-én búcsúztatták el az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál.
Kovács Krisztián ezredes, a dandár parancsnoka felidézte, hogy a két helikoptertípus évtizedeken keresztül szolgálta az országot. Részt vettek a mindennapi kiképzésekben, különböző honvédségi feladatokban és nemzetközi műveletekben is, szükség esetén pedig mindig készen álltak a bevetésre.
Évtizedeken át szolgáltak a honvédségnél
A Mi–24-es harci helikoptereket 1978-ban állították rendszerbe Magyarországon. Első éleslövészetükre 1980-ban került sor, a típus hazai történetének csúcspontján pedig összesen 39 Mi–24-es állt szolgálatban. A helikopterek a filmvásznon is feltűntek: a Die Hard Magyarországon forgatott ötödik részében egy korábban megsérült példányt felrobbantottak, a 333-as oldalszámú gép pedig szintén szerepelt a filmben.
A megbízhatóságáról ismert Mi–17-esek első példányai 1987-ben érkeztek a Magyar Honvédséghez, amely összesen hét ilyen helikoptert szerzett be. Több mint három évtizedes szolgálatuk alatt személy- és teherszállítási feladatokat teljesítettek, nemzetközi missziókban vettek részt, valamint kutató-mentő, egészségügyi kiürítési, tűzoltási és ejtőernyős ugrásokat támogató feladatokat is elláttak.
Kovács Krisztián külön köszönetet mondott a hajózóállománynak, a fedélzeti technikusoknak, a repülőműszakiaknak és mindazoknak, akik gondoskodtak a helikopterek üzemképességéről. Kiemelte, hogy a gépek köré az évtizedek során erős szakmai közösség épült, amelyben generációk adták tovább egymásnak tudásukat és tapasztalataikat.
A Mi–17-es és Mi–24-es helikopterek feladatait a Magyar Honvédségnél szolgálatba állított Airbus H145M és H225M típusok vették át.
Forrás: honvedelem.hu
2026. augusztus 14.
Díszmenet, kardrántás, ruhaszemle
2026. augusztus 14.
Megtették az első lépést
2026. augusztus 13.
A harctéren nincs „majd később”
2026. augusztus 13.
Világháborús relikvia a Dunából
2026. augusztus 12.
Wild Hunt 2026: amerikai ejtőernyős gyakorlat Pápán
2026. augusztus 12.