Bajtársi gondviselés egy életen túl is
Közös német-magyar hadisírgondozás keretében szépült meg a böhönyei és nagykanizsai német-magyar katonatemető.
A két nemzet katonái a tíznapos közös munka során nemcsak a hősi sírokat tisztították meg, hanem a temetők teljes területén is karbantartási feladatokat végeztek. Nagykanizsán új térkőburkolatot raktak le, míg Böhönyén az elburjánzott növényzetet ritkították meg, így a főútról ismét jól láthatóvá váltak a szabályos rendben elhelyezett sírkövek.
A munkálatok befejezését csendes koszorúzás zárta Nagykanizsán, Böhönyén pedig a délutáni órákban, a magyar és német himnusz elhangzása után ünnepélyes megemlékezéssel fejeződött be az idei közös szolgálat.
Az eseményen a hivatásos és tartalékos katonák mellett hagyományőrzők, kadétok és a település vezetői is részt vettek. Az együttműködés a hadisírgondozás fontosságát hangsúlyozta, amely összeköti a nemzedékeket, és segíti a közös múlt megértését.
A böhönyei zárórendezvényen Kovács Imre nyugállományú ezredes, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja köszöntötte a résztvevőket, méltatva kitartó munkájukat. Kis-Bús Károly ezredes, az MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred parancsnoka beszédében kiemelte:
„A feladat, amelyet önök végeztek – a temetők rendbetétele, a többnyire fiatalon, harcban elesett mintegy kétezer hősi halott sírjának gondozása – nemcsak komoly fizikai igénybevétel, hanem lelki kihívás is. Ezek a sírok olyan német és magyar katonák nyughelyei, akik hűséggel és bátorsággal szolgálták hazájukat, s életük a háború viharában, itt, Magyarországon ért véget.”
A német fél képviseletében Christoph Wickner törzsőrmester, a Bundeswehr 172. Logisztikai Zászlóaljának tagja szólt a jelenlévőkhöz, hangsúlyozva:
„A katonai sírok gondozása, amelyet közösen végzünk – németek és magyarok egymás mellett – az emberiesség kifejeződése, amely határokon és generációkon átível.”
Ezt követően Székely Attila őrnagy, református tábori lelkész emlékezett meg a hősökről, beszédében a béke és az összetartozás fontosságát emelte ki. A rendezvény a német „Volt egyszer egy bajtársam” és a magyar „Takarodó” dallamaival zárult.
Forrás: honvedelem.hu
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Mesterlövész versenyen álltak helyt a vásárhelyi katonák
- Vészhelyzetre felkészülten
- A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
- A járőrkutyává válás útján
2025. november 17.
Példamutató zalaegerszegi iskolaőr
2025. november 17.
Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
2025. november 17.
Országos razzia a közutakon
2025. november 16.
Kutya szerencse
2025. november 16.