Az év rendőre lett Molnár István alezredes

Megosztás:

Ünnepélyes keretek között vehette át az év rendőre kitüntetést igazgatásrendészeti kategóriában Molnár István alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányságának igazgatásrendészeti osztályvezetője.

Pályája katonaként indult, majd több mint három évtizedes rendőri szolgálat során az igazgatásrendészet és az idegenrendészet meghatározó szakemberévé vált.

Katonából lett rendőr

– Már gyerekkorom óta katonának készültem, így is lett, 1987. augusztus 20-án avattak fel hadnagyként a Kossuth téren. Rádióelektronikai tiszt lettem, Győrbe kerültem, ahol négy évig szolgáltam – idézte fel pályája kezdetét Molnár István.

A hadsereg átszervezése azonban fiatal tisztként őt is érintette: megszűnt az alakulata, így új utat kellett keresnie. Lehetőséget kapott arra, hogy a Győri Rendőrkapitányságon folytassa szolgálatát, így került a rendőrséghez.

– Szerencsére fiatalon ért a karrierváltás. A rendőrségen hasonlóan katonás közegben szolgáltam tovább, így nem változott nagyot a világom – mondta.

A vizsgálati osztályon kezdett, majd rövidesen az igazgatásrendészeten folytatta. Szabálysértési területen dolgozott, amelyet sokszínű szakmai feladatkörként ismert meg, később pedig az idegenrendészet felé fordult. Ez meghatározó döntésnek bizonyult a pályáján.

– Az idegenrendészet a rendőrségnek az a szakmai ága, amelyben az ember naponta találkozik eltérő kultúrákkal, szokásokkal, nyelvi akadályokkal és a legmeglepőbb problémákkal. Harmincnégy év alatt rengeteg dolog történt a rendőri pályámon, de mindig jó szívvel gondolok a Győrben idegenrendészként töltött időkre – fogalmazott.

Új feladatok Budapesten

Családi okokból később elhagyta Győrt, és Budaörsre költözött. Áthelyezése gyorsan rendeződött, így hamarosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság I. Kerületi Rendőrkapitányságán folytatta a munkát, szintén igazgatásrendészeti és idegenrendészeti területen. Ezt követően a BRFK Ellenőrzési Főosztályára került.

2002-ig, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal felállításáig szolgált ott, majd az új szervezet munkájába is bekapcsolódott.

– Nagy szakmai kihívásnak tartottam. Fegyveres testülettől kormányzati hivatalhoz kerülve rengeteg szervezeti-kulturális meglepetés ért, sokat kellett tanulnom, és meg kellett szoknom az új feladatkört – mondta.

A BÁH Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságán szerinte igazi elit csapat alakult ki. A jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldiek kiutasításával, ennek megszervezésével és lebonyolításával foglalkoztak, a munkában pedig a külföldi konzulátusok is közreműködtek. Ügyeleti szolgálatot is működtettek a soron kívüli esetek kezelésére.

2007-ben tért vissza a rendőrség állományába, a XII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol igazgatásrendészeti osztályvezetőként dolgozott. Ebben a beosztásban 2019-ig szolgált, amikor a VIII. kerületből keresték meg.

– Azt mondták, nagy szükség lenne a szaktudásomra, örülnének, ha elvállalnám az igazgatásrendészeti osztály vezetését. Erre örömmel mondtam igent, és a mai napig ezzel foglalkozom. Szeretem a kerület adta kihívásokat, soha nem unatkozunk a „nyolcban” – mondta.

A szakmai pálya csúcsa

Molnár István őszintén beszélt arról is, mit jelent számára az elismerés.

– Nem szeretek kertelni, így kereken kimondom: számomra a szakmai karrierem csúcsát jelenti, hogy jelöltek az év rendőre címre – fogalmazott.

Mint mondta, aki Budapesten valaha rendőrként szolgált, pontosan tudja, mit jelent a VIII. kerület. Sokaknak olvasztótégely és iskola, számára pedig egy hosszú évtizedek óta tartó rendőri pálya egyik meghatározó állomása.

– Napok óta szóhoz sem jutok a megilletődöttségtől. A szakmai munkám, pályafutásom legmagasabb fokú elismerése ez, amire igazán jólesett azt mondani: Hazámat szolgálom! – mondta Molnár István alezredes.

Forrás: police.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük