Az év rendőre: Havas István főtörzszászlós

Megosztás:

Bűnügyi technikai kategóriában részesült Az év rendőre kitüntető címben Havas István főtörzszászlós, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály Kerületi Szemle és Technikai Alosztályának bűnügyi technikusa.

Több mint három évtizedes pályája során járőrként, körzeti megbízottként, nyomozóként és bűnügyi technikusként is szolgált, miközben mindvégig ugyanaz vezette: az emberek segítése és a szakma iránti kíváncsiság.

Fehér köpeny helyett egyenruha

– 1993. január 29. óta szolgálok rendőrként. Az évtizedekkel korábban tanult alapelvekhez ma is hű maradtam, bár eredetileg gyógyszerésznek készültem, egy évig tanultam is az orvosi egyetemen. Amikor rájöttem, hogy az nem az én világom, és nem tudom elképzelni magamat fehér köpenyben a patika pultja mögött, a szüleim tanácsa és féltése ellenére rendőrnek álltam, hiszen az is egy segítő hivatás – idézte fel a kezdeteket Havas István. – Bár a család féltett, én soha egy napig sem éreztem azt, hogy rendőrként veszélyben lennék.

Mozgó őrként kezdett Budapest XIV. kerületében, majd járőr, később körzeti megbízott lett. Igazán azonban a bűnügyi terület vonzotta, amelyet már akkor is szerteágazó, izgalmas feladatkörnek tartott.

– Mindig úgy fogalmaztam, hogy a bűnügyes szakma társasjáték az elkövetők és a rendőrök között. Kicsit bújócska, kicsit kitalálósdi, kicsit sakk, aminek óriási a tétje – hangsúlyozta a főtörzszászlós. – Volt is egy erre utaló mondásunk: a bűnözőt fejjel kell megverni, de nem úgy, hogy lefejeled. Ehhez tartottam is magam mind a mai napig, számomra a rendőri munka igazi agytorna ennyi év után is. Tizenöt évet szolgáltam bűnügyi területen nyomozóként.

A helyszínelés tudományos kirakósa

Havas István sokszor dolgozott szemlebizottság-vezetőként bűnügyi technikusok mellett, és egyre jobban megfogta a munkájuk: az aprólékosság, a helyszínek rekonstruálása és az a tudományos kirakós, amelyben a legkisebb nyomnak is jelentősége lehet.

– Kívülről nézve szinte varázslat volt, ahogy összeállt a sok kis nyomból egy nagy összkép. Ez annyira megfogott, hogy engedélyt kértem arra, hogy elvégezzem a bűnügyi technikusi tanfolyamot, amit a vezetőim szerencsére támogattak is. Így csöppentem a helyszínelők világába – mondta.

A főtörzszászlós szerint ebben a munkában a szakmai felkészültség mellett kreativitásra, tudományos nyitottságra és sokszor szerencsére is szükség van. Úgy érzi, ezekből neki eddig mind jutott. Különösen a barkácsolásban éli ki magát: új eszközöket épít a munkafolyamatok megkönnyítésére, vagy már létező technikákat tesz gyorsabbá és költséghatékonyabbá.

– Akár egy konyhai eszköz is képes elvégezni azt a munkát, amire a külföldi forgalmazók egy csodagépet állítanak csatasorba – fogalmazott.

Csapatban működik igazán

Havas István úgy látja, egyedül senki sem lehet olyan hatékony, mint csapatban. Szerinte azok lesznek igazán sikeresek, akik pontosan tudják, hol a helyük a közös munkában.

– Én szerencsés vagyok, mert állandó társsal dolgozom, akivel viccesen azt szoktuk mondani, hogy 115 év élettapasztalatát visszük a munkába. Az eltelt évek alatt annyira egymásra hangolódtunk, hogy befejezzük a másik mondatait, és már a testtartásból látjuk, ha a másik figyel, töpreng, vagy gondban van valamivel. Sokszor beszélnünk sem kell – nevetett az év rendőre. – Ez kívülről néha ijesztő lehet, de nagyon hatékonyak vagyunk így. Még nyaralni is négyesben járunk: ő is hozza a feleségét, én is, szinte családtagként tekintünk egymásra.

„Felér egy életműdíjjal”

Amikor a vezetője felhívta, hogy őt jelölték a kitüntető címre, Havas István megkönnyezte a számára rendkívül nagy szakmai elismerést.

– Nekem felér egy életműdíjjal az, hogy rám esett a többiek választása. Ez nem egy mindennapi, megszokott elismerés, hanem óriási megtiszteltetés, és visszajelzés arra, hogy amit az ember csinál, azt jól csinálja – mondta meghatottan. – A munkám nekem a hobbim is, folyamatosan töröm a fejemet azon, mivel tehetnénk még hatékonyabbá a munkafolyamatokat, hogyan oldhatnánk meg egy felmerült problémát. Így észre sem vettem, hogy elrepültek az évtizedek. Ez a díj döbbentett rá, hogy halad az idő, mennyi mindenen keresztülmentem már, és mennyi mindent köszönhetek a kollégáknak és a rendőrségnek. Hálás vagyok, hogy engem választottak.

Forrás: police.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük