Autótolvaj kilenc perc alatt
Bejelentés érkezett 2025. október 6-án 9 óra 45 perckor, hogy egy budapesti autószalon udvaráról elloptak egy luxusterepjárót.
Az autóban lévő nyomkövető adatai alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központ ügyeletesei követték a kocsi haladási irányát, a BRFK Közrendvédelmi Főosztály sheriffjei az ügyeletes kollégáiktól kapott információk segítségével pedig 9 óra 54 perckor a XIII. kerületben megállították az autót és intézkedtek a sofőrrel és két utasával szemben. A rendőrök járműszemlét tartottak, illetve mindhárom embert előállították a BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitányságra.
A nyomozás során kiderült, hogy a gépjárművet a 23 éves B. Ádám vihette el, majd véletlenül találkozott két ismerősével, akiknek felajánlotta, hogy kipróbálhatják az autót, mialatt ő a hátsó ülésen utazik. A sofőr és a mellette ülő utas nem tudtak arról, hogy a kocsi lopott, őket tanúként hallgatták ki. B. Ádámot lopás bűntett, valamint – mivel az autóban a rendőrök megtalálták egy másik, a szalon udvarán lévő jármű forgalmi engedélyét és tankolókártyáját is – közokirattal visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
Forrás: police.hu
2026. január 18.
Sütivel együtt adta vissza a biciklit
2026. január 18.
Szabadnapos rendőr mentett meg egy 95 éves férfit
2026. január 18.
Rendőrökkel jógázik
2026. január 17.
Kemény mínuszok, vasfegyelem
2026. január 17.
Hóban, fagyban is helytállnak
2026. január 17.