Szupkai Gábor bejegyzései
2024. november 19.
Több mint barátság: kutyákkal a világ
Csizmazia Tamás törzszászlós amióta az eszét tudja, kutyákkal szeretett volna foglalkozni. Hétéves volt, amikor a családhoz került Lobó, a német juhász. Akkor határozta el, hogy egyszer neki is saját kutyája lesz.2024. november 19.
„A bajtársi szeretet nem lehet kipucolni az emberből” – Interjú Magyarország legidősebb katonájával
Az aggastyán 1936-tól katonazenészként szolgált Sopronban, nyolc évig aktív katona volt, de elmondása szerint a katonai hivatást soha nem lehet „levetkőzni”.2024. november 18.
Tűzből mentett ki egy idős nőt a rendőr
Egy égve felejtett mécses majdnem egy idős asszony életébe került egy nagykanizsai társasházban.2024. november 18.
Éleslövészet a Bakonyban: A Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár high-tech technikával gyakorolt
2024. november 4-15. között a hajmáskéri Nullponti Lő- és Gyakorlótéren tartotta meg éleslövészeti és harcászati kiképzését az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár 1. Gránátos Zászlóalja.2024. november 15.
Összeurópai tűzoltó szövetség alakul
2024. november 5-6-án zajlott egy új, összeurópai tűzoltó szövetség megalakítását célzó előkészítő ülés, amelyen a Magyar Tűzoltó Szövetséget (és így Magyarországot is) Cziva Oszkár képviselte.2024. november 14.
Figyelem a téli tanyavilágban
A magányos téli tanyavilág őrzői – rendőrök és polgárőrök figyelnek az idősek biztonságára.2024. november 14.
Öt vármegye önkéntesei versengtek Abasáron
A Magyar Tűzoltó Szövetség a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség, illetve az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület támogatásával, Abasáron rendezte meg a XII. Kapocs-Kupa Országos Tűzoltóversenyt.2024. november 13.
Tízezren kapnak jutalmat az árvízi védekezésért
Több mint tízezer állami alkalmazott kap jutalmat novemberben a szeptemberi árvíz idején végzett munkájáért – adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ.2024. november 13.
3000 területvédelmi tartalékos csatlakozott a Magyar Honvédséghez
A területvédelmi tartalékosok azok a bátor magyar fiatalok, akik ha szükséges, készek fegyverrel megvédeni a hazájukat.2024. november 12.
Tíz elektromos autóval bővült a rendőrség járműparkja
Tíz darab, BMW iX3 típusú elektromos autóval bővült a rendőrségi járműpark - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. január 10.
„Most nagyon kell vigyázni!”
2026. január 10.
Lynx KF-41: feladatra kész
2026. január 9.
Készenlétben a műszaki mentés
2026. január 9.
Fával teli csomagtartó
2026. január 9.
A béke és az igazságosság megőrzésének jegyében
2026. január 8.