Szupkai Gábor bejegyzései

2025. február 12.

Hódmezővásárhelyi kadétokkal találkoztak a kiképzők

A középiskolás diákok nagyon várták „A” négy kiképzőt: Farkas András törzszászlóst, Molnár Attila főtörzsőrmestert, Nagy Ádám zászlóst és Oravecz Kristóf főhadnagyot, akik a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és TV2 katonai sport-reality műsora, A Kiképzés első adása óta az ország legismertebb katonái közé léptek elő. És nem csak ismertek, hanem népszerűek is, annyira, hogy a kadétok csak nagy sokára engedték haza őket.

2025. február 12.

Százhét hallgató kezdte meg a tűzoltóképzést

2025. február 10-én a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban százhét hallgató kezdte meg az öthónapos tűzoltóképzést.

2025. február 12.

100 év szolgálat

Nemrég újonc tűzoltókat köszönthettek, ám itt vannak a tapasztalt örökifjak is.

2025. február 11.

Közép-európai összefogás a NATO-n belül

Az erő nemcsak a fegyverekben vagy a számokban rejlik, hanem a felkészültségben és az akaratban is, hogy megvédjük, amit nagyra tartunk – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy a Székesfehérvárra települt Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság elérte a teljes műveleti képességet.

2025. február 11.

Várják a vadászokat a tartalékosok közé

„Vadászaink tudása és terepismerete fontos és hasznos lehet a magyar emberek védelméhez" – írta közösségi oldalán a a FeHoVa kiállításon tett látogatását követően Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

2025. február 11.

A területvédelmi tartalékosok sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai feladatokat

Az önkéntes területvédelmi tartalékos katonák sokszor a hétvégén sajátítják el a katonai alapkiképzést, hiszen hétköznap civil munkájukban dolgoznak, van aki pékként, asztalosként vagy éppen riporterként - mondta Kaló Miklós, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka a Pest vármegyei Csobánkán.

2025. február 10.

Határokon átívelő tűzoltói együttműködés

A Somogy Vármegyei Tűzoltószövetség elnöke, Mencseli Imre, valamint a Horvát Kapronca-Kőrös Megyei Tűzoltószövetség elnöke, Darko...

2025. február 10.

A megérzés is segített

Fridrich Ferenc törzszászlós, Rácalmás körzeti megbízottja állhatatosan szűkítette a kört, és két adonyi nyomozóval, illetve a beloianniszi körzeti megbízottal kereste fel a szóba jöhető elkövetőket, hogy ráérezzenek, december 27-én melyikük rabolta ki a Fő utcai trafikot, és meg is lett a tettes.

2025. február 10.

A vezetés tényleg időpazarlás?

Szakmai napon értékelték az elmúlt esztendőt az iskolarendőrök a rendőrség Teve utcai központjában. A pódiumbeszélgetések egyikén Kiss Norbert autóversenyző, hatszoros kamion-Európa-bajnok is szólt arról, mit gondol a hazai közlekedésről.

2025. február 7.

Regionális selejtezők

Megkezdődtek a Honvédelmi Sportszövetség által szervezett Lövész Kupa regionális selejtezői.