Szupkai Gábor bejegyzései
2025. május 18.
A rejtőzködés mesterei: kadétok tanulják a természet és a béke védelmét
A természet és a béke védelme közös ügyünk, közös feladatunk, jövőnk záloga – hívta fel a kadétok figyelmét Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Budakeszi Vadasparkban, ahol a szaktárca a Lynx típusú páncélozott gyalogsági harcjárművek névadó állatait, két hiúzt fogadott örökbe, és egy éven keresztül hozzájárul az állatok ellátásához.2025. május 17.
A rendőrök ismét példát mutattak: vérüket adták mások életéért!
Tolnában most adott először vért az új rendőrfőkapitány.2025. május 17.
„A magyar társadalom a tenyerén hordozza a polgárőrséget” – de vajon meddig tartható ez a bizalom?
Így fogalmazott az Országos Polgárőr Szövetség elnöke május 10-én Szegeden, a Csongrád-Csanád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége éves közgyűlésén. Mint dr. Túrós András hangsúlyozta, ezt az elismerést, megbecsülést az elvégzett munka alapján a polgárőrök meg is érdemlik.2025. május 16.
Kiemelkedő szolgálat, magas szintű elismerés – két rendőr tanácsosi címet kapott
Az elmúlt hetekben a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományából két kolléga is magas szintű állami elismerésben részesült.2025. május 16.
Aki nemcsak ismeri a törvényt, hanem a közösséget is védi
Mokánszki Noémi főtörzsőrmester, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrvezetője már többször figyelt fel a szabadnapján bűncselekmények elkövetőire, tervezőire, legutóbbi figyelmessége viszont már a bravúr kategóriája. Nem csoda, hogy ezért dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes jutalmazta.2025. május 14.
Katonáink életük árán is megvédik hazánkat – ismerd meg a HadERŐ hőseit!
A magyar katonák hozzáállását és erényeit méltatta az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” magazinműsor május...2025. május 13.
Iskolások a C–17-es fedélzetén: egy életre szóló élmény!
Közel 1200 tanuló ismerkedett meg a modern, folyamatosan fejlődő pápai MH 47. Bázisrepülőtérrel és felszereléseivel, valamint az ott szolgáló katonákkal az Iskolák Napján.2025. május 13.
A haderőfejlesztés a múlt tapasztalatain is alapul
A nyugállományúak közösségére jellemző tudást és tapasztalatot át kell örökítenünk azok számára, akik ezután lépnek a Magyar Honvédség kötelékébe – emelte ki beszédében dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára a Honvédségi Klubok Országos Szövetsége (HOKOSZ) tisztújító küldöttgyűlésén, a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.2025. május 12.
Nem csak a hazát, hanem embertársaikat is védelmezik
Május 1-jén, késő délután egy közúti baleset során az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred két katonája – Puskás Anna Lilla főtörzsőrmester és Gazsi Tamás törzsőrmester – példamutató bátorsággal és szakszerűséggel nyújtott segítséget egy bajba jutott házaspárnak Szentes és Kunszentmárton között.2025. május 9.
Polgárőrök lóháton
Az Országos Polgárőr Szövetség pályázatot ír ki a 2025-re biztosított, vissza nem térítendő támogatás igénybevételére...Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. március 19.
Éjszaka a terepen
2026. március 19.
Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
2026. március 18.
Összefogás egy fiatal gyógyulásáért
2026. március 18.
Újabb telefonos és internetes csalások Fejér vármegyében
2026. március 18.
Riasztó számok
2026. március 17.