Szupkai Gábor bejegyzései
2025. május 27.
Világháborús hősök emléktábláját avatták fel Nemeskocsban
„Csak annak a közösségnek van jövője, amely nem feledi múltját, történelmét, ápolja hősei emlékét. Ez az emléktábla bizonyítja, hogy Nemeskocs márpedig ilyen település” – mondta Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának vezetője a község első és második világháborús hősi halottjainak emléktábla avatásán május 24-én a vasi településen.2025. május 25.
Gyermeknap és az 50 éves zánkai úttörőtábor
Az első gyereknap nem akármilyen céllal jött létre, és az ötletet és a megvalósulást a gyerekek mélységes tisztelete is övezte.2025. május 25.
Ahol a víz az úr – személyvédők extrém helyzetekre készülnek!
A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatósága által indított személyvédelmi alaptanfolyam következő képzési feladataként a leendő személyvédők bizonyíthatták, hogy felkészültek arra, ha kell, vízből is mentsenek embert.2025. május 25.
Éljenek a magyar hősök!
Éljenek a magyar hősök! Május utolsó vasárnapján azokra a hősökre emlékezünk, akik életüket áldozták hazánkért, Magyarországért. Azon elődeinkre emlékezünk, akik áldozatukkal, hősi cselekedeteikkel kitűntek a szürke tömegből, és akik hittel és bátorsággal teljesítették kötelességüket!2025. május 24.
Reviczky Gábor színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója
Reviczky Gábor, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Gondosóra nyolcszázezredik felhasználója.2025. május 24.
Európa biztonsága nem lehet alku tárgya – Brüsszelben a védelmi képességek fejlesztéséről tárgyaltak!
Alig egy hónappal a NATO kulcsfontosságú hágai csúcstalálkozója előtt Brüsszelben tanácskoztak az észak-atlanti szövetség, majd az Európai Unió vezérkarfőnökei, hogy megvitassák az európai biztonsági helyzetet, különös tekintettel a az orosz-ukrán háborúra.2025. május 24.
Lépj a magasba a Légirendészeti Szolgálattal – toborzónap várja az érdeklődőket!
A KR Légirendészeti Szolgálat helikoptermérnököket, raktárosokat és ügyviteli előadókat keres.2025. május 23.
Hamarosan minden gyerek betekinthet a tűzoltók világába
Gyermeknap alkalmából ismét megnyílnak a tűzoltólaktanyák a látogatók előtt a hónap utolsó vasárnapján, május 25-én. A korábbi évek hagyományait követve idén is 153 hivatásos és 329 önkormányzati, illetve önkéntes tűzoltóság és múzeum várja azokat a családokat, amelyek szívesen megismernék a tűzoltólaktanyák életét.2025. május 23.
Bakondi György: továbbra is nagy a migrációs nyomás a déli határon
Továbbra is nagy a migrációs nyomás a déli határon, az embercsempész-tevékenység egyre intenzívebbé, jobban finanszírozottabbá és szervezettebbé válik - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna műsorában.2025. május 22.
Új együttműködés a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek között
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Honvédség Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred és a Zala Megyei Tűzoltó Szövetség Zalaegerszegen, hogy hosszú távon megerősítse a katonai és civil katasztrófavédelmi kapacitásokat, különös tekintettel a tartalékos állomány felkészítésére.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. november 5.
Kiberkörképet adtak és kaptak
2025. november 5.
A fegyelem, a pontosság és a helyes döntéshozatal gyakorlóterepe
2025. november 5.
Együtt gyorsabban, erősebben…
2025. november 4.
Elismerések és előléptetések Gödöllőn
2025. november 4.