A tartalékos rendszer bizonyított és erővé vált
Erős országot erős emberek tudnak építeni, a tartalékos rendszer pedig bizonyított és erővé vált – jelentette ki a honvédelmi miniszter Budapesten a tartalékos honvédek napja és csapatünnepe alkalmából tartott ünnepi állománygyűlésen.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a tartalékosok nélkülözhetetlenek a honvédelemben
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felidézte, hogy idén október 4-én, a tartalékos honvédek napján nem tudtak ünnepelni, mivel több ezer tartalékos katona a hivatásos állománnyal együtt vett részt a rendszerváltás óta legnagyobb katonai és országvédelmi gyakorlaton, az Adaptive Hussars 2025-ön, amely sikeresen zárult.
A miniszter hangsúlyozta: 2010-ben Magyarországnak mindössze 17 tartalékosa volt, a korábbi kormányok idején a honvédség leépítése, laktanyabezárások és eszközvesztés jellemezte a haderőt. Az elmúlt 15 évben azonban a honvédség fejlesztése mellett a tartalékos rendszer újjáépítésére is nagy hangsúlyt fektettek.
Ebben a ciklusban öt új területvédelmi ezred jött létre, az egész országot lefedő parancsnoksággal és önálló vezérkari irányítással.
„A hivatásos katonák a magyar emberek védelmének legfontosabb garanciái, de a tartalékosokra is szükség van a rendszer hatékony működéséhez” – emelte ki a miniszter.
A tartalékosok lelkesedését méltatva hozzátette: a „Szeretem, megvédem!” kampány hatására egy év alatt több mint hétezer új jelentkező csatlakozott a tartalékos haderőhöz, akik közül minden tizedik a szerződéses állományba lépett tovább.
„A tartalékosok a hazaszeretet élő példái”
Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese hangsúlyozta: a kampány üzenete – „Szeretem, megvédem!” – erősen megszólította a társadalmat.
„Hétezer honfitársunk döntött úgy, hogy önként vállalja a haza szolgálatát. Ez a hazaszeretet újabb bizonyítéka” – mondta.
Elmondása szerint az Adaptive Hussars 2025 gyakorlaton több mint 2000 tartalékos vett részt, a hivatásos katonákkal azonos fegyelemmel és elhivatottsággal.
„A tartalékosok testesítik meg a modern Magyar Honvédség egyik legfontosabb értékét: az önkéntességet. A tartalékosok napja nemcsak ünnep, hanem köszönet is” – fogalmazott.
Közösség, elhivatottság, példaadás
Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) elnöke kiemelte, hogy a szervezet „hidat képez a katonák és a civil társadalom között”.
A jövőben a szövetség nemcsak a tartalékosokra, hanem családtagjaikra és környezetükre is nagyobb figyelmet fordít, új közösségi és sportprogramokkal erősítve a honvédelem társadalmi beágyazottságát.
A tartalékos honvédek napja egyben az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság csapatünnepe is volt, amely elismerések átadásával és kulturális műsorral zárult. Az eseményen részt vett többek között dr. Kutnyánszky Zsolt államtitkár, dr. Czermann János helyettes államtitkár és dr. Drót László dandártábornok, a parancsnokság vezetője.
- Droghálózatot számoltak fel a Békés vármegyei rendőrök Orosházán
- Óriási bejelentést tett a Honvédség: már két olyan repülője van hazánknak, amivel csak a legmodernebb hadseregek rendelkeznek
- Mesterlövész versenyen álltak helyt a vásárhelyi katonák
- Vészhelyzetre felkészülten
- A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
- A járőrkutyává válás útján
2025. november 17.
Példamutató zalaegerszegi iskolaőr
2025. november 17.
Cseh győzelemmel zárult a Szent Márton Felderítőverseny
2025. november 17.
Országos razzia a közutakon
2025. november 16.
Kutya szerencse
2025. november 16.