A huszárhagyományok tovább élnek a XXI. századi haderőben
- Hagyományőrzők, Honvédség
- 2025. július 2.
- 0
Fontos, hogy hőseinkre és őseinkre, köztük a huszárokra is emlékezzünk, hogy tudásuk tovább élhessen a mindenkori magyar honvédségben - jelentette ki a honvédelmi miniszter a huszáremlékhely avatóünnepségén, Szilvásváradon.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: egy békét képviselő országban és egy olyan hadseregben, amely remélhetőleg örökre békében fog működni, jelentősége van annak, hogy hőseinkre és őseinkre emlékezzünk, hogy tudásuk tovább élhessen a mindenkori magyar honvédségben.
Emlékeztetett:
minden háború megszüli a maga hőseit, így történt ez a magyarság háborúi során is. „Áldozatuk elvárja és megköveteli az utókortól, hogy emlékezzünk rájuk: ne csak néhány beszéd erejéig, hanem azzal is, hogy lelkületüket, identitásukat megőrizzük és továbbvisszük”
– fogalmazott a miniszter. Ez a 21. század katonájának is fontos és hasznos – tette hozzá.
A huszár a magyar néplélek egyenruhába öltött formája – jelentette ki. Az egész világ megismerte, félte, majd elfogadta, megszerette – idézte fel. Voltak olyan „szomorú évtizedek”, amikor a csaták tüzében született hőseinket és áldozataikat elengedtük, elfeledtük, földre dobtuk, megtapostuk. Kifejtette: voltak azonban más nemzetek, akik ez idő alatt is felemelték és magasan tartották azt a zászlót, amelyet az évszázadok során, tőlünk tanulva, velünk harcolva tőlünk átvettek.
Tarthatatlan volt, hogy a magyar lélek egy ilyen fontos darabját ne ez a nemzet vigye tovább. Fel kellett emelnünk tehát a porba hullott zászlót, a lángot, a szablyát, a tradíciót és ez meg is történt a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály megalakulásával. Sokakat illet ezért köszönet – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a néhány éve újjászületett egység jogfolytonos az 1688-ban alapított Nádasdy Ferenc Huszárezreddel.
Ezeréves nemzetünk és országunk hagyományainak és kultúrájának megteremtése és átadása kötelességünk és magasztos feladatunk – zárta szavait a miniszter.
Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte: szinte napra pontosan 176 éve a szabadságharc egyik legnagyobb és legvéresebb lovas csatája zajlott Komáromban.
A szilvásváradi lovasközpont mellett, egy sziklatalapzaton nyugvó huszáremléktábla avatása „az akkori hős huszárok előtt is főhajtás, ahogyan mindazok előtt, akik lóháton, karddal és szívvel írták be magukat a nemzet történelmébe”
– fogalmazott.
Szavai szerint a magyar huszár mindig a szabadság, bátorság, nemzeti önrendelkezés és méltóság megtestesítője volt, egyben nemzeti jelkép és hungarikum, melyben a lovaglás, fegyverforgatás, a kultúra és erkölcsi tartás összekapcsolódik. Ezért a huszár jelképe a hűségnek, tiszteletnek, bajtársiasságnak és nemzetben való hitnek – húzta alá.
A 2020-ban létrehozott Honvéd Huszár Díszalegység, a mai gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nem csupán a múltat idézi, de a jövőt is formálja – mondta.
Jelezte: az Agrárminisztérium büszke arra, hogy ennek az egységnek a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság, a lipicai lótenyésztés hazai fellegvára ad otthont és munkájukat a világszínvonalú Lipicai lovasközpont teljes infrastruktúrája és szakembergárdája is segíti.
2026. március 18.
Összefogás egy fiatal gyógyulásáért
2026. március 18.
Újabb telefonos és internetes csalások Fejér vármegyében
2026. március 18.
Riasztó számok
2026. március 17.
Bank ilyet nem csinál
2026. március 17.
Fókuszban a Minimi
2026. március 17.