„Washingtonban HIMARS rakéta beszerzéséről is tárgyaltunk”
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a közmédiának nyilatkozva, hozzátéve: 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni a beszerzést illetően, az amerikai kongresszusi felhatalmazás után.
A honvédelmi miniszter – aki Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök fehér házi találkozója után a Magyarország felé tartó repülőúton válaszolt a közmédia kérdéseire – emlékeztetett: a washingtoni tárgyalásokon most már elhárultak azok az akadályok, amelyek még a Biden-adminisztráció alatt politikai okokból a fegyverbeszerzések, hadiipari beszerzések esetén alkalmaztak Magyarországgal szemben. A korábbi demokrata adminisztráció elutasította azoknak a tervezett beszerzéseknek a teljesítését is, amelyeknél adott esetben már kifizetett megrendelés volt – tette hozzá.
Mint mondta, a mostani washingtoni tárgyalásokon a Trump-adminisztráció részéről ugyanakkor egyértelművé tették; azokon a területeken, melyeken Magyarországnak szüksége van technológiában vagy más eszközökben beszerzésekre, lehetőségünk lesz erre. „Van egy listánk, egy 10 évre előrevetített haderőfejlesztési terv, mely tartalmazza a legkülönbözőbb területeken tervezett beszerzéseket” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf. „Ezek között van olyan megoldás, melyek esetében minden valószínűség szerint az amerikai a legjobb és a legstabilabb, ilyen a rakétatüzérség is” – jelentette ki.
A közmédia kérdésére, hogy a HIMARS is a listán szerepel-e, Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: igen, a HIMARS rakétatüzérségi eszköz egy olyan képesség, „mely Magyarország stratégiai-védelmi elrettentési hálóját távolabbra tudja kihúzni, mint a jelenlegi. Ez nagy értéket jelentene. Valóban a HIMARS az a technológia, amelyre a legvalószínűbb megoldásként lehet tekinteni” – jelentette ki.
Arra a felvetésre, hogy 2023-ban, amikor arról szóltak a hírek, hogy az Egyesült Államoktól HIMARS rakétatüzérségi eszközöket vásárol Magyarország, a kiszivárgott információk 20-24 tüzérségi eszközről, illetve 100 rakétáról volt szó, Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy reagált: ez nem a pontos szám, de a nagyságrendet tekintve körülbelül ennyiről lehet beszélni, ugyanakkor mindezek beszerzéséhez előzetes amerikai kongresszusi felhatalmazás kell. A tüzérségi eszközök, a rakéták beszerzése hosszú folyamat, akkor is, ha már megvan a kongresszusi felhatalmazás – mutatott rá a miniszter.
A közmédia kérdésére Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: már folytak előkészítő tárgyalások, most pedig Washingtonban ő is tárgyalt a Pentagonban. A folyamatot illetően 3-5 éves periódust jelölt meg, „ami elméletileg elképzelhető” szerinte. A HIMARS ugyanis kifejezetten keresett fegyverrendszer, a beszerzéseknél „sorállás” van, ezért határidőt sem lehet pontosan mondani – közölte.
A beszerzési költségekkel kapcsolatban a közmédia azon kérdésére, hogy összességében ez megközelítheti-e az 1200 milliárd forintot, vagy több is lehet, a miniszter azt mondta: ezt még nem lehet pontosan meghatározni, nagyon sok tényezőtől függ. Bele kell számolni majd az eszközbeszerzés konkrét beszerzési árán túl az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztéseket, kiképzési, toborzási és más költségeket. Tehát ez nagyon komplex rendszer, és nagyon komplex beszerzés is lesz, az árfolyamtól, időtől, szállítási határidőtől is függ majd egy ilyen összeg – mondta a honvédelmi miniszter.
Forrás: honvedelem.hu
2025. december 13.
A vasárnapig megrendelt Gondosórát még karácsony előtt kézbesítik
2025. december 13.
A katonák szolgálatának köszönhetően Magyarország biztonságosabb hely lett
2025. december 13.
Nagyot villant az élő térfigyelő
2025. december 13.
200 év tudomány, 35 év hadtudomány
2025. december 12.
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben
2025. december 12.