Világháborús hősök emléktábláját avatták fel Nemeskocsban
- Hagyományőrzők, Honvédség
- 2025. május 27.
- 11
- 0

„Csak annak a közösségnek van jövője, amely nem feledi múltját, történelmét, ápolja hősei emlékét. Ez az emléktábla bizonyítja, hogy Nemeskocs márpedig ilyen település” – mondta Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának vezetője a község első és második világháborús hősi halottjainak emléktábla avatásán május 24-én a vasi településen.
A nemeskocsi születésű Szomju Lászlóné Fülöp Éva és fiai, László és Tamás határoztak úgy, hogy a település régi adósságát pótolják a világháborús hősök és családjaik irányába. A Szomju család adományából készülhetett el az emléktábla, amelyet a Nemeskocsi Evangélikus Leányegyház állíttatott. A nemeskocsi hősök adatait pedig Berecz Tibor celldömölki helytörténeti kutató gyűjtötte összekitartó munkával.
Nemeskocs Község Önkormányzata, az Evangélikus Leányegyház és a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület szervezte az avatóünnepséget, amely istentisztelettel kezdődött. Rostáné Piri Magda, a gyülekezet lelkésze köszöntőjében elmondta, hogy neki is régi álma teljesül azzal, hogy emléket állíthatnak a nemeskocsi világháborús hősöknek. Weltler Gábor, a Veszprémi Egyházmegye esperese igehirdetésében kiemelte, az igazi evangélium arról szól, hogy nemcsak mi emlékezünk, hanem Isten is megemlékezik rólunk. Ebben a reményben adhatunk hálát Istennek magyarságunkért, népünkért és nemzetünkért, eleink hitéért, bátorságáért, hazaszeretetéért, áldozatáért és hűségéért, s azért is, hogy Európa közepén e kicsiny hazában mindez ideig kegyelmesen megtarott minket.
A templom előtt Bozzay András, Nemeskocs polgármestere köszöntötte a megjelenteket.
– Ma nem csupán egy emléktáblát avatunk fel, hanem múltunk egy darabját állítjuk vissza a méltó helyére – mondta a polgármester, és köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a nemes ügyhöz.
Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium főosztályvezetője Eötvös Károly politikus szavait idézet megemlékező beszédében, aki az első világháború hatalmas vérveszteségeit látván így nyilatkozott: „a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezermilliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága.”
– Most egy olyan emléktábla előtt állunk, amely az Eötvös által megélt Nagy Háború, ahogy akkor az első világháborút nevezték és a második világháború nemeskocsi hőseinek állít örök emléket. Összesen 22táblára vésett név, 22 katonáé, akiket e település emlékezete az emberi felejtés évtizedes szűrőjén keresztül is büszkén megőrzött. A mai naptól azonban már nemcsak a családjuk históriájában szerepelnek, hanem nevükkel is csatlakoznak nemzetünk Eötvös által megidézett hősi sokaságához, hiszen bátorságuk, önfeláldozásuk olyan hazafiakká avatta őket, akiktől a sors a legnagyobb áldozatot, az életüket kérte el – húzta alá Horváth Tamás, aki végezetül arra kérte a nemeskocsiakat, ápolják nagyapáik, dédapáik emlékét és legyenek rájuk büszkék.
Az ünnepi műsorban Marsainé Nováki Éva Vágány József versét szavalta el, Molnár Gyula pedig saját költeményét adta elő. Az emléktáblát Horváth Tamás és Bozzay András leplezte le, és Weltler Gábor esperes áldotta meg. Koszorút helyezett el az emléktáblán Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, Horváth Tamás főosztályvezető, a hagyományőrzők, a Bobai Evangélikus Egyházközség és a nemeskocsi önkormányzat képviselői.
A nemeskocsi megemlékezésen részt vett a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred Popper Emil 83. Területvédelmi Zászlóaljképviseletében Babos Sándor őrnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Vas Vármegyei Szervezeteképviseletében Farkas Csaba alelnök. Eljöttek az emléktábla avatására a Honvéd Kerékpáros és Hagyományőrző Egyesület, a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár, a 11-es Huszár Egyesület és a Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoportjának tagjai is jelképezve, hogy csak annak a népnek van jövője, amely nem feledi történelmét és ápolja hősei emlékét.
Forrás: Fonyó Roberta/Sárvári Média
Fotó: Mogyoróssy Márton
2025. május 29.
Kitüntették Farkas Bertalant
2025. május 29.
Te is lehetsz a Haza védelmezője!
2025. május 29.
Versenyen mérték össze tudásukat a tűzoltók
2025. május 29.
Több mint ezerkétszáz polgárőr a Tour de Hongrie biztosításánál!
2025. május 28.
Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság Európában
2025. május 28.