Új humángondoskodási feltételek
Tavaly jelentősen hatékonyabbá vált a nyugalmazott katonák humángondoskodási rendszere. Az új szervezeti rend első tapasztalatait osztották meg egymással a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport képviselői, akik szociális, rekreációs, ruházati és elismerésekkel kapcsolatos kérdéseket vitattak meg a Honvédelmi Minisztériumban.
„Érdekvédelem helyett mára humángondoskodásnak hívjuk nyugalmazott és volt munkavállalóink, valamint hozzátartozóik gondoskodási rendszerét. Ez a szó hűen kifejezi a közel 27 ezer ember életét érintő tevékenységek tartalmát” – nyitotta meg a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport ülését dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium humánerőforrásért felelős helyettes államtitkára.
„A közelmúlt szervezeti átalakításai a közvetlen, helyi szintű ügyintézést erősítették” – mutatott rá Mészáros Károly őrnagy. Az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság (MH THP) Toborzó és Humángondoskodási Főnökség főtisztje elmondta, hogy az eddigi visszajelzések alapján hatékonyabbá vált a rendszer, ugyanakkor a nyugállományúak napi ügyviteli rendje nem változott.
Jelenleg hét Hadkiegészítő és Toborzó Központ húsz vármegyei szintű irodát működtet a területvédelmi ezredek szervezetébe ágyazva. Az MH THP területi szervei többek közt szociális-kegyeleti, egészségügyi ellátási és rekreációs-üdülési ügyintézési feladatokat végeznek, míg az elismerések és méltányossági kérelmek a központi katonai igazgatás hatáskörében maradtak.
Vecseri Szilvia alezredes jelentése szerint továbbra is a balatonakarattyai a legnépszerűbb honvédüdülő, de további három rekreációs központ várja a nyugdíjas állományt. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár osztályvezetője kiemelte, hogy a honvédség egyéni és csoportos, akár hosszabb és napi pihenést egyaránt biztosít. Céljuk, hogy az elő- és utószezon szabad kapacitását kihasználva minden kérelmező évente egyszer üdülhessen.
Szóba került a nyugdíjasok ruházati ellátásának fokozatos javítása, valamint a miniszteri és vezérkari főnöki elismerések rendszerét érintő gyökeres átalakítás. Az elismerések erkölcsi értékének növelése érdekében a korábbinál kevesebb nyugállományú katonát, csak az arra legérdemesebbeket, a megfelelő tevékenységért díjazzák. A döntéseket minden esetben gondos előkészítés előzi meg.
Az ülésen részt vettek a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ), a Honvédelmi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ), Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége (HOKOSZ) és a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) képviselői.
Forrás: honvedelem.hu
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.