Új elnöke van a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetségének
- Polgárőrség
- 2025. április 11.
- 50
- 0

Tisztújító közgyűlést tartott április 5-én, Pétfürdőn a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége, amelyen a személyes okokból leköszönő Mezei József helyett Takács Bélát választották vezetőjükké a tagok.
A közgyűlésen részt vettek az Országos Polgárőr Szövetség, valamint a társ- és együttműködő szervezetek vezetői, képviselői. A rendezvény elején a résztvevők egyperces néma felállással emlékeztek meg az előző közgyűlés óta elhunyt polgárőrökről.
Mielőtt a találkozó hivatalos napirendjére tértek volna át, Varga Tamás, Veszprém alpolgármestere átadta a vármegyeszékhely közgyűlése által odaítélt, az „Év Veszprémi Polgárőre” díjat, amelyet a város közbiztonsága érdekében kifejtett munkája elismeréseként Takács László vehetett át.
A folytatásban Mezei József leköszönő elnök ismertette a vármegyei szövetség elnökségének szakmai, pénzügyi beszámolóját, a 2025-ös esztendő gazdálkodási terveit. A Felügyelő Bizottság beszámolóját Tölgyes Zsolt bizottsági elnök tárta a hallgatóság elé. Dr. Túrós Andrásnak, az Országos Polgárőr Szövetség elnökének üdvözletét dr. Hegedüs György, az OPSZ bizottsági elnöke tolmácsolta, egyben beszámolt a szövetség elnökségének terveiről.
A beszédek és beszámolók után elismerések átadása következett: az arra érdemesek a belügyminiszter Rendkívüli Helytállásért érdemjelét vehették át, tizenketten kapták meg a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetsége által 2014-ben alapított Szent László-plakettet, tíz polgárőrt pedig a vármegyei rendőrfőkapitány részesített tárgyjutalomban. Mivel a vármegyei szövetség 2024-ben takarékosan gazdálkodott, lehetőség nyílt tíz elektromos roller beszerzésére, a járművek Bakonynána, Vilonya, Kemenesszentpéter, Kerta, Balatonakali, Balatonfűzfő egyesületéhez kerülnek.
A közgyűlés mindezeket követően sort kerített a tisztújításra, a tagok szavazatai alapján a Veszprém vármegyei Polgárőrségek Szövetségét ezentúl Takács Béla irányítja. Az új elnök 2009 óta aktív polgárőr, 2016-2022 között a vilonyai egyesület elnökeként dolgozott, 2021-től járási koordinátori feladatokat látott el, 2022-től pedig a vármegyei szövetség informatikai és oktatási alelnökeként tevékenykedett.
Kép és forrás: OPSZ/Nagy Zoltán
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.