Tizenöt kilométernyi éberség
„Olyan ismereteket adunk át a katonai hivatásból, amit a civil életben magabiztosan tudnak használni” – mondta Farkas András törzszászlós, A Kiképzés katonai sport-realityből ismert kiképző miután az Alfa, a Charlie, végül pedig a Bravo csapattal is „végigkommandózta” a Szolnok környéki erdőkben kijelölt járőrútvonal egy-egy szakaszát. Az MH Katonai Továbbképző Központ idei honvédelmi táborának kemény programja elsősorban a középiskolás fiatalok számára íródott.
Ez a tábor a bátraknak való, jelentette ki a Bravo csapatból Tichy Bence Gergő, ami már a programból is látszik: hétfőn, a nyitónapon vacsora utáni levezetésként egy tizenhárom kilométeres túrát tettek a táborozók – a zuhogó esőben. „Kaptunk esővédő kabátot, az sokat segített. Az alatta lévő ruházat nem ázott át, úgyhogy szuper volt” – értékelte Szabó Levente Albert, a Charlie csapat tagja. A felsőruházat nem ázott el, ám éjjel bizony ki kellett mosni minden nadrágot, hisz combig sárosan értek vissza a táborhelyre.
A hét során a katonai szolgálat olyan ismereteit adták át a táborozóknak, amit a civil életben is magabiztosan tudnak használni
Ahogy Honti Attila századostól, a tábor parancsnokától megtudtuk a céljuk az volt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és mindemellett sajátítsák el azokat a készségeket, amik a tábor feladatainak a megoldásához szükségesek.
Alapvető navigációs készség, sebesült ellátása, tájékozódás, túlélési fortélyok – ezekre a készségekre volt szükség a csütörtöki járőrfeladatok során. A csapatoknak a térképen előre kijelölt tájékozódási pontok érintésével kellett megközelíteniük az egyes állomásokat. A nehezítésképpen gumi gépkarabéllyal a kézben megtett út során meghatározott pontokról rádión be kellett jelentkezniük, elmondani, hogy ott milyen tereptárgyakat látnak. Mindezt amikor Farkas András törzszászlós, az MH Különleges Műveleti Parancsnokság katonája is csatlakozott a csapathoz, komoly biztosítás mellett kellett megtenniük. Így aztán a túra ideje bő másfél órával hosszabbra nyúlt a tervezettnél, viszont a résztvevők nagyon sok hasznos aprósággal és még egy élménnyel gazdagodtak.
Forrás: honvedelem.hu
2026. január 18.
Sütivel együtt adta vissza a biciklit
2026. január 18.
Szabadnapos rendőr mentett meg egy 95 éves férfit
2026. január 18.
Rendőrökkel jógázik
2026. január 17.
Kemény mínuszok, vasfegyelem
2026. január 17.
Hóban, fagyban is helytállnak
2026. január 17.