TECHDEF25: konferencia a modern honvédelemért
„A technika megdöbbentő ütemben formálja át a hadviselést. Így a modern konfliktusokat nemcsak a katonák vívják, hanem a programozók, a mérnökök, az elemzők és az ipari partnerek is” – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédében, a Védelmi Innovációs és Kutatóintézet által jegyzett TECHDEF25 konferencia megnyitóján, a Bálna Honvédelmi Központban.
A Védelmi Innovációs Kutatóintézet Magyarország stratégiai jelentőségű intézménye. A VIKI összekapcsolja a kutatást, az ipari szereplőket, a startupokat, valamint a Magyar Honvédséget, hogy a legígéretesebb technológiák — mesterséges intelligencia, autonóm rendszerek, drónok, kibervédelmi eszközök, XR-képzés — minél gyorsabban eljussanak a katonai gyakorlatba. Az általuk szervezett TECHDEF konferencia nagyszabású nemzetközi fórum, ahol a védelmi innováció szereplői együtt jelennek meg Magyarországon: NATO-vezetők, nemzetközi kutatóintézetek, hadiipari vállalatok, egyetemek, startupok és stratégiai gondolkodók. A rendezvény célja irányt mutatni, megerősíteni Magyarország pozícióját a nemzetközi védelmi innovációs térben, és a közös gondolkodás elindítása a következő évtized biztonsági kihívásai kapcsán – hangsúlyozta Németh Gergely, a VIKI vezérigazgatója.
„Magyarországon hisszük, hogy a technológia, a tervezés és a közös munka terén hozott döntéseink alakítják saját védelmünket és Európa biztonságát. Az ukrajnai háború emlékeztet minket: a béke nem állandó, a biztonság pedig nem magától értetődő” – nyitotta meg a rendezvényt Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében bemutatta a Magyar Honvédség modernizációjának irányait. „Korunk hadviselésében a legnagyobb változás az idő gyorsulása. Az ellenséggel való harcérintkezés fázisai órákról percekre, időnként másodpercekre rövidülnek le, és az olyan döntéshozók, akik ezzel nem tudnak lépést tartani, nemcsak az ütközet, hanem a teljes műveleti ütem elvesztését kockáztatják. Amikor a hadviselés jellege ennyire drámaian változik meg, a haderőknek alkalmazkodniuk kell folyamatosan változó környezetükhöz, és ez nemcsak a haditechnikai eszközeikre, hanem szervezeti kultúrájukra, kiképzésükre, és általános gondolkodásmódjukra is érvényes” – magyarázta a vezérezredes, aki szerint a nyitottság, az adaptáció a fejlődés kulcsa.
A kétnapos rendezvényen változatos előadások és workshopok várták a résztvevőket, jeles szakértők tolmácsolásában. Például dr. Joseph Voros, Swinburne University of Technology professzora Globális hadviselési trendek és tanulságok című előadásában rávilágított a következő évtizedek nagy stratégiai kihívásaira, és arra, hogyan formálják a geopolitikai jelenségek a biztonsági környezetet. Dr. Tim Sweijs, a HCSS kutatási igazgatója arról beszélt, hogy a modern háborúk gyakran csak „régi minták új köntösben” – a konfliktusok karaktere lassabban változik, mint a technológia. Dr. Amos Fox, az Arizona State University professzora a katonai forradalom világra hatását elemezte.
A rendezvényen fókuszba kerültek a háborúk és a haderőmodernizáció gazdasági hatásai is. Például Rafal Kierzenkowski, az OECD stratégiai előrejelzési vezetője a következő évtized gazdasági kilátásairól beszélt, kiemelve az ellátási láncok és a munkaerőpiac átalakulását. Paul Norman, az Egyesült Királyság honvédelmi minisztériumának szakértője a technológiai trendeket mutatta be, különös tekintettel a gyorsuló innovációra.
Szóba került a NATO szerepe a védelmi kutatásokban, az autonóm rendszerek és dróntechnológia fejlődése. Az ipari szereplők elmondták, milyen fejlesztésekre van valós piaci igény, és hogyan tudnak együtt dolgozni a startupokkal és a kutatókkal. Koska Dániel, a Magyar Védelmi és Űripari Exportügynökség vezérigazgató-helyettese részletezte a magyar védelemexport fejlesztésének irányait. Ryan Benitez, a NATO DIANA szakértője megmutatta, hogyan lehet erős üzleti alapot építeni kettős felhasználású technológiákhoz.
A rendezvényt szakmai workshopok is színesítették, ahol a résztvevők interaktív előadásokon tanácskoztak a jövő kulcsterületeiről, például a kibervédelemről, az XR technológiákról, a mesterséges intelligenciáról, a katonai felhasználású kvantum- és blokklánc-megoldásokról.
A TECHDEF25 konferenciára két nap alatt 18 országból érkezett mintegy 450 résztvevő, 30 előadás volt hallható, és több mint 20 workshopot tartottak meg. A szakemberek tanulságos és tartalmas rendezvényen formálhatták tovább jövő hadviselését.
Forrás: honvedelem.hu
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.
A Honvédelmi Minisztérium is részt vett a Jónak lenni jó kampányában
2025. december 23.
TECHDEF25: konferencia a modern honvédelemért
2025. december 23.
Regionális rendezvényen jutalmazott polgárőröket az OPSZ elnöke
2025. december 23.
Tovább erősítik diákjaik identitását
2025. december 23.