Te is lehetsz a Haza védelmezője!
„Magyarország védelméhez elhivatott és bátor fiatalokra mindig szükség lesz! A magyar Honvéd Kadét Program elősegíti a fiatalok hazafias nevelését, fizikai és szellemi felkészültségük fejlesztését” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
„A program a honvédelmi alapismeretek oktatásán keresztül erősíti a fegyelemre, a csapatmunkára és a felelősségvállalásra nevelést, miközben pályaképet is kínál a honvédségi élet iránt érdeklődő fiataloknak” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum kadét diákjainál tett látogatását követően.
A tárcavezető a megújuló Magyar Honvédségről beszélgetett a technikum honvéd kadét tanulóival.
Forrás: honvedelem.hu
2026. március 19.
Biztosítás és megfigyelés
2026. március 19.
Éjszaka a terepen
2026. március 19.
Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
2026. március 18.
Összefogás egy fiatal gyógyulásáért
2026. március 18.
Újabb telefonos és internetes csalások Fejér vármegyében
2026. március 18.