Slider

2026. november 6.

Egy óvodában bukott le a visszatérő tolvaj, egy hónapja ellopott pénztárca került elő a zsebéből

Szolgálaton kívüli rendőr ismerte fel azt a 41 éves férfit, aki korábban már több besurranásos lopás miatt került a hatóságok látókörébe. A férfi egy balassagyarmati óvodában keltett gyanút, az intézkedés során pedig előkerült az a pénztárca is, amelyet több mint egy hónappal korábban egy másik óvodából tulajdonított el.

2026. november 6.

Közös mentési gyakorlatot tartottak a Monostori erődben, az M1-es autópálya biztonsága is középpontba került

A nagy közúti balesetek gyors és hatékony felszámolását gyakorolták november 4-én Komáromban. A Monostori erődben tartott szakmai rendezvényen a tűzoltók, a rendőrség, a mentőszolgálat és az autópálya üzemeltetőjének munkatársai közösen vizsgálták a beavatkozások összehangolásának lehetőségeit. Kiemelt figyelmet kapott az M1-es autópálya bővítése miatt kialakuló új közlekedési helyzet is.

2026. november 5.

Gyökeret eresztő együttműködés

Szentes Város Önkormányzatának felajánlásával ötven új fával gazdagodik a Damjanich laktanya. A közös faültetésen dr. Csurgó Attila ezredes, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred parancsnoka és Szabó Zoltán Ferenc, Szentes polgármestere is részt vett. A kezdeményezés egyszerre szolgálja a laktanya zöld környezetének megújítását és a város, valamint az alakulat közötti jó kapcsolat erősítését.

2026. november 5.

Két óra alatt megtalálták a 87 éves bácsit

Az idős férfinak nem esett baja, a debreceni körzeti megbízottak épségben átadták a feleségének.

2026. november 4.

Hat kölyökkutyát mentettek ki egy betoncsőből a csurgói tűzoltók

Nem mindennapi mentéshez kérték a csurgói önkormányzati tűzoltók segítségét Bélaváron. Egy kutya egy híd alatti betoncsőben hozta világra hat kölykét, ám a gazda nem tudott hozzáférni az állatokhoz, és az érkező eső miatt is aggódott.

2026. november 4.

Vegytiszta érdeklődés

Különleges feladatok, speciális technikai eszközök, laboratóriumi vizsgálatok és katasztrófavédelmi bevetések – a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai ezúttal az MH 102. Görgei Artúr Vegyivédelmi Ezred mindennapjaival és eszközeivel ismerkedhettek meg. A látogatás során képet kaptak arról, milyen lehetőségeket kínál ez a szakterület azoknak, akik katonai hivatásukban tudományos kihívásokat is keresnek.

2026. november 3.

Több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le egy budapesti férfitól

Lezárta a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda egy 28 éves budapesti férfi ügyében, akit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

2026. november 3.

Folytatódott az Üllői úti mentesítés

Újabb 244 darab, második világháborús robbanótest került elő Budapest 18. kerületében, az Üllői út 404. alatti építkezésen – közölte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a közösségi oldalán. A veszélyes robbanótestek felszámolása ezúttal is biztonságosan megtörtént.

2026. november 2.

Balatoni nyár: öt halálos vízibaleset és 215 sikeres életmentés

A sekély vízben is történhet tragédia. A balatoni vízirendészet nyári mérlege fontos tanulságokra figyelmeztet.

2026. október 31.

Rendkívüli téli időjárásra készül a katasztrófavédelem, a legrosszabb forgatókönyvvel számolnak

Bár az előrejelzések alapján az idei tél az átlagosnál enyhébb lehet, a katasztrófavédelem nem számolhat azzal, hogy elmaradnak a szélsőséges időjárási helyzetek.
Hunmilitaria - Honvédelmi hírportál
A cookie-k szerepe

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információt tárolnak a böngészőjében. Olyan funkciókat látnak el, mint annak felismerése, amikor Ön visszatér a weboldalunkra. Ezáltal megismerjük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak az Ön számára. Ennek alapján testreszabottabb tartalmat tudunk kínálni Önnek. Adatkezelési Nyilatkozatunkat itt ismerheti meg.