Szívinfarktust kapott, zalai rendőr élesztette újra

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság közlekedési járőrvezetője, Csizmazia Péter törzszászlós nem először mentett életet.
Május 16-án reggel értesítették a hatóságokat, hogy az egyik utcában rosszul lett és összeesett egy idős férfi. Járókelők siettek a segítségére, egyik meg is kezdte az újraélesztését.
A közlekedési járőrök 200 méterre voltak a riasztás helyszínétől, gyorsan odaértek. Csizmazia Péter ellenőrizte az eszméletlen, már nem lélegző férfi életfunkcióit, majd átvette az újraélesztést, idézi a Zsaru magazinban megjelent cikket a Magyar Rendőrség Facebook-oldala.
Még 1997-ben egészségügyi katonaként sajátította el az életmentés alapjait, amit a rendőri pályája során folyamatosan mélyített tovább a képzéseken. A kiérkező mentősök folytatták a határozott fellépés miatt már ismét életjeleket mutató férfi újraélesztését, és stabil állapotban vitték kórházba.
A rendőr törzszászlós korábban már volt hasonló helyzetben, akkor hiába próbált segíteni, sajnos nem sikerült, nyilatkozta a lapnak.
Forrás: ZAOL
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.