Szerepcsere – színészből lett a zalai rendőrség hangja

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense jól érzi magát rendőrként. Egyik álmát váltotta valóra Gábor László, aki 28 év színészi karrier után zsarunak állt. A legtöbben úgy gondolják, az ember életének irányát fiatalon kell meghatározni. De az őrmester példája is bizonyítja, a hivatás nem kor kérdése, hanem a szívé.
Gábor László, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense színészi karriert cserélt egyenruhára, hogy megvalósítsa egyik álmát – erről ír a Zsaru Magazin.
Gábor László: eljött az idő, hogy egy merőben más szerepben próbáljam ki magam
– Eljátszottam minden szerepet, amit szerettem volna. Életem talán legnehezebb és legfantasztikusabb főszerepében, A király beszéde című drámaelőadásban VI. Györgyként búcsúztam a színpadtól. Ebben az alakításomban benne volt minden tudásom, amit az elmúlt évtizedekben elsajátítottam. Elhagytam a porondot, ami nagyon sok sikert és elismerést nyújtott számomra. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy egy merőben más szerepben próbáljam ki magam – idézte fel a már egyenruhás zsaru.
A színpadot egyenruhára váltotta
Két évvel ezelőtt beiratkozott a Körmendi Rendvédelmi Technikum járőrképzésére, majd tíz hónappal később már őrmesterként szolgált a zalai állományban. A színpadot elhagyta ugyan, de a tehetségét nem. Ma már a kommunikációs szakterület munkáját segíti művészi vénájával.
– Szeretem a munkámat, a kollégáimat. Jó érzéssel jövök be dolgozni, mert változatos, érdekes feladataink vannak. Korábban nem is gondoltam, hogy egy sajtós beosztás ilyen sokrétű helytállást igényel – mondta az őrmester.
Saját verseit szavalja ma is
A tiszthelyettes rendszeresen fellép rendőrségi rendezvényeken: a saját maga által írt verseit szavalja, vagy épp egyszemélyes jelenteket ad elő, hogy mosolyt csaljon a közönség arcára. Néhány napja a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság tagjait lepte meg produkciójával. Emellett kreatív tartalomkészítőként is jeleskedik, videókat szerkeszt, fotóz és aktívan segíti kollégái munkáját.
Miről szól a rendőri hivatás?
Gábor László különleges életútja és szolgálata példaértékű. Megmutatja, hogy a rendőri hivatás nemcsak az erőről és a törvényről szól, hanem emberségről, érzékenységről, az álmaink iránti hűségről és a szívről is.
Forrás: ZAOL
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.